Zack Snyder: Az Igazság ligája

#ReleaseTheSndyerCut

A DCEU létezése legendás. Ebben pozitív és negatív tényezők is szerepet játszanak. Mindenki tudja, hogyan szerette volna felépíteni a Warner a saját filmes szuperhős univerzumát, mennyire siettek és kapkodtak. Ennek a filmeken kívül az alkotók, a stáb, színészek és rendezők látták kárát. A bevezetőben szeretném letudni a kötelező köröket, hisz mindenki tudja, hogy a kortárs filmtörténet egyik leginkább hányattatott sorsú filmje – forgatási szempontból – Zack Snyder: Az igazság ligája.

Bár most végre pont került (legalábbis a Snyder-trilógia) a történetfolyam végére, két következményt várok még a #ReleaseTheSndyerCut utóhatásaként. Váljon precedenssé a stúdiók felelőssége; nem bánhatnak méltatlanul az általuk megbízott alkotókkal. Illetve vegyék elő Joss Whedont, aki ünnepelt feminista rendezőnek van kikiáltva, mikor minden munkája hemzseg a szexizmustól és sovinizmustól.

A #ReleaseTheSndyerCut rajongói kampány sikeressége műfajtól függetlenül eszembe juttatja, mennyi olyan film van, ami torzóként látott napvilágot és csak sejtjük, milyen volt az eredeti, direktori vízió. Most, hogy Zack Snyder bemutathatta, mitől fosztották meg 2017. környékén, egyértelmű a stúdió szerepe a történetfolyam és a filmes univerzum szétzilálásában.

A trilógia, ami pentalógia lett volna

Snyder eredetileg egy ötrészes filmfolyamot tervezett volna, a DCEU szívének, kezdve az Acélemberrel, amit még úgy tudott bemutatni, ahogyan tervezte, majd jött a Batman Superman ellen, aminél már nem kapott szabad kezet (az Ultimate Cut sokkal összeszedettebb, koherensebb történetet mutat be). A cselekmény a kettő- vagy háromrészes Az igazság ligájában teljesedett volna ki. A most megjelent, rendezői változat a maga négy órájával kerekíti le a megkezdett cselekményszálakat, miközben nyitva hagyja a kapukat a folytatás számára. Ez a négy óra pedig abszolút szükséges volt.

Van élet Superman halála után?

Szükséges volt, mert, bár 2017. rég volt és azóta két szóló Csodanő kalanddal és egy Aquaman szólófilmmel gazdagodtunk, jobban megismerve a karaktereket, a film nagy része új szereplőket mozgat. Aki összefogja ezeket a hősöket maga Batman (Ben Affleck), akivel utoljára megtörten, csalódottan és bűntudattól vezérelve találkoztunk. Meglepő, de ő maga, mint csapatkapitány szorul leginkább háttérbe. Valahol ez érthető is, hisz a liga előtt álló veszedelem közel sem az ő súlycsoportja. Amit ő, mint köpenyes igazságosztó tehet, hogy összeverbuválja azokat a metahumánokat, akik után Lex Luthor is kutatott.

Természetesen ez nem megy egykönnyen. Ezek a hősök nem csupán emberfeletti erővel vannak megáldva, de ketten közülük istenségek, egyikük pedig egy élő-érző gép. Bruce Wayne első, sikertelen próbálkozása után szinte önként keresik meg őt és Wonder Womant a csapat többi tagja, miután rájönnek, nem csak az embersiég, de saját világuk, kulturájuk, népük pusztul el, ha nem állnak össze és győzik le az űrből érkező veszedelmet.

Karakterek, akikre végre jutott idő

Szerencsére nincs szükség a két, tegyük fel (bár még mindig a legismertebb DC hősökről van szó) ismeretlen hős önálló filmjére, hogy a film kibontsa háttértörténetüket. Flash (Ezra Miller) gyorsabb az időnél is, de ahogy képességeit sem tudja teljesen kiismerni, önmagával is viaskodik, keresi az útját. A különc, szinte tinédzser viselkedésű Barry Allen szolgáltatja a film humorforrását. Snyder viszont nem tolja túl a viccmesélést és az interakciók mentesek a mozis verzió iszonyatos szexista poénjaitól.

Cyborg (Ray Fisher) valóban a cselekmény szíve és lelke, hisz önmaga is abból a mitológiából létezik, immár szuperemberként, mint ami a fenyegetést is jelenti. Az ő képességei, fejlődéstörténete, önmagának megismerése és elfogadása helyezi kontextusba a cselekményt.

Wonder Womannel (Gal Gadot) már háromszor találkoztunk, de ebben a filmben már igazi istenféleség, egy halhatatlan, óriási erővel és karizmával bíró amazon, akinek ereje felér Supermanéhez is. Snyder talán az ő karakterével bánik a legjobban, szinte érezhető mennyire csodálja a szereplőt. Az akciójelenetek fókuszában legtöbbször ő áll és már nem az a világra rácsodálkozó, kissé naiv, mégis karizmatikus hősnő, hanem egy istennő.

Aquaman kapja talán a legkisebb szerepet, ami fakadhat abból is, hogy ő még nem vált azzá a szuperhőssé, akivé az önálló kalandjában, csupán egy mitikus lény, aki az embereket segíti. Az ő istensége is rendkívül hangsúlyossá válik a felvezetésben, a továbbiakban pedig a Jason Momoától megszokott badass, de nem túltolt karaktert láthatjuk.

Metahumánok, Életlennes Egyenlet, Darkseid

A szereplők kimért és szükséges felvezetésével, megismerésével párhuzamosan építi tovább Snyder a cselekményfolyam mitológiáját. Luthor A BvS-ben az égieknek üzent, Superman halálsikolya pedig felébresztette az Anyadobozokat, melyek egyszerre tudnak életet teremteni és terraformálni, ami áldás és átok is lehet. Ezekért érkezik a Földre Steppenwolf, akit már az előző részben is láthattunk, kriptoni hologram formájában. Ez az űrbéli szörny sokkal félelmetesebb és ádázabb, mint amit a mozis verzióban láttunk és nem egyedül jött, hanem csatlósaival, a paradémonokkal. Az Anyadobozokra vadászik, melyek közül egyet-egyet az amazonok, az atlantisziak és az emberek rejtettek el.

Az amazonok szigetén játszódó első belépője hidegrázós, Snyder vizualitása többször is kiemelkedő, de a hősnők lakhelyén zajló szekvenciák ámulatba ejtettek. Az amazonoknak már a két Wonder Woman film legkiemelkedőbb jeleneteit is köszönhettük, de ezúttal még epikusabbak. Snydernek rendkívül jól áll ez az ókori mitológiaépítés és látványorgia, amit már a 300-ban is láthattunk. Az atlantiszi jelenetek merőben mások, mint a szólókalandban, sokkal komorabbak, ridegebbek, olyanok, mint az óceán mélye. De mindez jól áll a filmnek, hisz végtére is olyan veszedelemmel állnak szemben a hősök, ami nem csak leigázná a Földet, kiszipolyozná az életet, de átformálná a bolygót azzá a pokollá, ahonnan a szörnyek érkeztek.

A film főgonosza egyértelműen Steppenwolf, de a nagy, univerzális gonosz is többször tiszteletét teszi, aki nem más, mint Darkseid. Természetesen ő lett volna a további Az igazság ligája film(ek) ellensége, de már ezúttal is megismerhető hellyel-közzel. Motivációt viszont Steppenwolf kap, ami még így is kevés, de a lény ereje és félelmetessége kárpótló.

Látvány vs. Tartalom?

A Whedon és a stúdió által megnyomorított mozis verzióhoz képest két órával több játékidő állt rendelkezésre és az eredeti jeleneteknek köszönhetően nem csak egységesebb az összkép, hanem koherens is. Cselekmény tekintetében sok meglepetés nem ért és talán ez a leglineárisabb, legegyszerűbb történet a Snyder-trilógiából, mégis a látottak kontextusba helyezik és értelmet adnak az előzményeknek. Darkseid árnyéka már az előző filmre is rávetült, ahogyan a multiverzum létezése is érzékelhető, az alternatív idősíkok pedig értelmet nyernek. Rengeteg a fan service mind jemez, karakterek vagy apró elszólások révén, de rendkívül jól átjön, Snyder mennyire szereti ezt a világot. A filmet pedig a rajongóknak köszönheti, így egy rajongó interpretációját láthatjuk.

Minden búskomorsága, fakósága és kilátástalansága ellenére Az igazság ligájának szereplői szerethetőek. A látvány teljesen rendben van ahhoz képest, hogy egy streamingre érkezett rendezői vízióról van szó. Minden, Zack Snyderre jellemző technikai eszköz megjelenik, de mindez jól áll a filmnek. A lassítások során meg lehet csodálni a precíz koreográfiát, a szemkápráztató akciójeleneteket, melyeket epikus zenei aláfestés kísér.

Összességében Az igazság ligája nem tökéletes, de minden benne van, amit ettől a filmtől már évekkel ezelőtt vártam. Zack Snyder végre bemutathatta négyórás, mitikus eposzát, aminek minden percét élveztem.

IMDb

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *