Tripod: 15 film, amit nézz meg a karanténban!

Még mindig benne vagyunk, nem szabadulunk, bár a remény megcsillan a tű hegyén, de a Covid-19 után már nem lesz ugyanolyan világ, mint előtte.

Az irodalom mellett viszont a filmek sietnek segítségünkre, ha egy élethelyzetből fakadó feszültség oldásáról van szó. Éppen ezért gondoltuk, hogy összegyűjtünk 15 olyan darabot, ami valamilyen úton-módon, de segít ebben, különböző aspektusból közelíti meg az embert, akinek az élete felborult.

A legkönnyebb természetesen az lenne, ha felsorolnánk az összes, pandémiával foglalkozó filmet, kezdve a Fertőzéstől a Z világháborún át a [Rec]-ig, de úgy döntöttünk, más és más téma mentén próbáljuk megközelíteni a vírushelyzettel küzdő nézőt, akinek segítséget nyújthat egy film.

Dorka olyan darabokat válogatott össze, melyek kiszakítják a befogadót a helyzetből, a bezártságérzésből vagy éppen magától a vírus témájától terelik el a figyelmet:

A járvány okozta helyzettel való megbirkózásnak, mint bármilyen problémával való szembenézésnek egyik hatékony eszköze a figyelemelterelés. Hogy ez mennyire célravezető, vagy adott esetben egészséges hosszútávon, azt most ne is feszegessük. Mivel tényleg nem tudunk mit tenni a bezártsággal és a kényszeredett világleállással szemben, érezzük magunkat feljogosítva, hogy meneküljünk ebből!

A művészet sok más funkcióján kívül arra is alkalmas, hogy kiragadjon minket a mindenkori gondjainkból és egérutat mutasson a valóságból. Ehhez pedig még csak a színvonalról vagy a mélyebb mondanivalóról sem kell lemondanunk. Mi sem lenne egyszerűbb, mint öt agyatlan vígjátékot vagy akciófilmet felsorolni, de szerettem volna olyan darabokat hozni, amik a szórakoztatáson túl is adnak valamit a nézőnek. Ezzel közben azokat a sebeinket is borogatva, amiket ez az őrült pandémia különösen érzékennyé tett. 

Egyszerűbb idők utáni vágyakozás: Szerelempatak (2013) I IMDb

Sós Ágnes díjnyertes rendezése, ami olyan témát boncolgat, amire meglepően keveset gondol a köztudat, ha mégis, akkor pedig jobbára a tabu kategóriába sorolja. Mert az érintetteket kívül ki gondol arra, milyen az idős emberek szerelmi és szexuális élete? A dokumentumfilm az erdélyi kisfalu néhány idős lakóját szólaltatja meg, akik mindennemű manír és túlzás nélkül, imádnivaló nyersességgel beszélnek érzelmekről és testiségről. A néhol arcpirító, néhol gyötrelmesen fájó monológokat hallgatva egy olyan egyszerűbb és tisztább világba nyerünk bepillantást, amiről túlzás nélkül mondhatjuk, hogy többé már nem lesz benne részünk.  Az elbeszélések hangvételét leképezve, hol a verőfényes napsütésben úszó, hol a ködbe vesző erdélyi hegyek tájképei pedig garantáltan elvonják a figyelmünket a minket szorongató négy fal és a kilátástalan jövő gondolatáról. Egy időre.

Féktelen bulizás a barátainkkal: Another Round (2020) – Még egy kört mindenkinek I IMDb

Ki ne vágyna arra, hogy újra együtt lehessen a barátaival, és végre teljesen elengedhesse magát velük? Mostanra sokaknak már maga a viszontlátás is bódító lehetne, de Vinterberg idei filmjében azért biztosra ment és jó néhány üveggel megtámogatta a kívánt hangulatot. 

Az alkoholfogyasztásról kevesen tudnának hitelesebben beszélni, mint a dánok. Mads Mikkelsennel a főszerepben a Még egy kört mindenkinek nem csak az alkoholmámort mutatja be valósághűen, hanem a keserves másnapot is… A vérbeli feel-good film a maga keserédes életigenlésével önmagában felér néhány pohárkával, így a valóságból való menekülés még az azzal való fájdalmas szembesítés ellenére is képes megvalósulni.

Menekülés a ránk nehezedő világ elől: Moonrise Kingdom (2012) – Holdfény királyság I IMDb

Ha inkább valami hollywoodi alkotást szeretnénk és igényt tartunk a jól ismert arcok által biztosított szórakozásra, de mégis valami különlegesre vágyunk, akkor ideális választás a Holdfény királyság. Kevés rendező tud filmjeiben annyi A-listás színészt felsorakoztatni, mint Wes Anderson, aztán rávenni őket, hogy csináljanak valami egész mást, mint amit eddig megszokhattunk tőlük. A Grand Budapest Hotel és a Tenenbaum, a háziátok rendezője 2012-es filmjében is szokatlan képi megoldásaival, és abszurd párbeszédeivel nyűgözi le a néző érzékszerveit, de a Holdfény Királyság érzelmileg sem hagyja érintetlenül az embert. A jelenlegi helyzetben különösen jól tudunk majd azonosulni az álságos, nyomasztó felnőtt világ elől menekülő kisfiúval, aki mellett olyan nevek kaptak mellékszerepet, mint Bill Murray, Edward Norton, Bruce Willis, Francis McDormand és Harvey Keitel.

A szabadság megélése: The World’s Fastest Indian (2005) – A leggyorsabb indián I IMDb

Az egyik kedvenc filmem, egy igazi, főgonosz nélküli, szívet melengető történet. Az idős Burt Munro története, akinek egyetlen álma, hogy eljusson Bonneville-be, hogy ott rekordot döntsön imádott Indián motorjával. Az út, ami odáig vezet azonban nem zökkenőmentes, de Burt minden akadályt vegytiszta emberséggel kezel, így nem keveset tanít nekünk az elfogadásról és a szeretetről. Ha már szinte túl érzelgősnek vagy idillinek találjuk, ne felejtsük el, hogy ez egy életrajzi ihletésű film. A valós Burt Munro tényleg 68 évesen állította be az azóta is megdöntetlen rekordot egy közel ötven éves motorral. A végtelen sós síkságon száguldó Anthony Hopkins látványa nagy esélyekkel indul, hogy még ebbe a mostani bezárt, elidegenedő életünkbe is csempésszen némi örömöt.

Utazás: Life of Pi (2012) – Pi élete I IMDb

Az egyik legérzékenyebb pontunk most az utazás. Még, ha amúgy nem is lenne alkalmunk pár hetente repülőre szállni, a tudat, hogy most nem is tehetnénk, bénítóan hat ránk. Az Oscar- Golden Globe- Bafta-díjas Ang Lee alkotás talán a legideálisabb darabja ennek a listának. Egy tinifiú története, aki egy hajókatasztrófa miatt, elveszítve családját egy apró csónakba kényszerül néhány, az állatkerjtükből mentett állattal, köztük egy veszedelmes tigrissel. A túlzás nélkül káprázatos látványon túl, ami egyetlen megnézés után is szinte végleg velünk marad, egy egyedülálló tanmesét is kapunk, ami vallástól függetlenül a hitről tanít bennünket. Arról a hitről, amiből 2021-ben talán a legkevesebb maradt bennünk. A két órás játékidő alatt olyan utazásban vehetünk részt, amely saját démonainkkal a végtelen óceánon hánykolódva önmagunk közepe felé vezet.

Martin a tematikát végül úgy szűkítette, hogy az idei év Oscar-felhozatalához kapcsolódóan némi aktualitást is kapjanak a szóba kerülő filmek. Mit szerettünk korábban a rendezőtől? Miben fedeztük fel az adott színészt? Mely klasszikusnak állít emléket az idei egyik fő esélyes? Jöjjön tehát öt film, mely tágabb kontextust biztosíthat az idei Oscar-versenynek.

…amiről a Mank szól – Orson Welles: Citizen Kane (1941) – AranypolgárIMDb

David Fincher édesapja forgatókönyvéből állított emléket Orson Welles örökérvényű darabjának. Az Aranypolgár filmtörténi jelentősége szinte megfogalmazhatatlan, akár formanyelvi, akár történetvezetési szempontból valódi mérföldkő, melyből ma is számos helyen idéznek. Nem rég újranézve pedig kijelenthetem, hogy játszi könnyedséggel állja ki az idő próbáját, ma sem érződik egyáltalán avittnak, frissessége, aktualitása talán a jelen demgagóg közbeszédét tekintve még aktuálisabb.

…amiért Frances McDormand először Oscart kapott – Coen testvérek: Fargo (1996) I IMDb
A Coen fivérek talán legesszenciálisabban szerzői filmje, tele posztmodern kiszólásokkal, a nézői elvárásokkal való játékkal, fikció és valóság összemosásával, műfaji szintézissel és egy végletesen groteszk bűnesettel. Brutális gyilkosságok a létező legkisszerűbb emberek által elkövetve, vér színezte hó, hamisíthatatlan kisvárosi hangulat, emellett azonban egyetemes mese bűn és bűnhődés kérdéséről. Mindennek közepén pedig ott van Frances McDormand, aki már ekkor bizonyította, hogy egészen más oldalról közelít karaktereihez, mint kolléganői. Az általa játszott nyomozónő jószándékú, de esetlen, kedves és önironikus. Érdekes, hogy két évtizeddel később szintén egy nyomozószerep hozott újabb Oscart McDormandnek, ekkor azonban már a zabolázatlan őserőt testesítette meg Mildred képében.
…ahogyan film még nem szólt az alkoholizmusról – Mike Figgis: Leaving Las Vegas – Las Vegas, végállomás (1995) I IMDb
A legjobb idegen nyelvű film kategóriájának idei fő esélyese Thomas Vinterberg legújabb rendezése, amely kapcsán sorra vehetjük az alkoholizmus filmes reprezentációit. Illetve vehetnénk, mert bármennyire is fontos, és sajnos sokakat érintő témáról van szó, igazán emlékezetes feldolgozás nem sok jut eszünkbe. Az egyik legkiemelkedőbb azonban Mike Figgis Las Vegas, végállomás című filmje, melyben Nicholas Cage hallatlanul erős alakítást nyújt (megérdemelt Oscar-díj lett a jutalma), az alkotás azonban nemcsak miatt érdemes a figyelmünkre. Remekül ragadja meg a kilátástalanság, a kontrollvesztettség állapotát, amikor már minden mindegy, amikor már alkohol nélkül a napi létezés sem képzelhető el.  Figgis azonban nemcsak ezt az állapotot ábrázolja érzékletesen, hanem azt is, hogy ebben a kilátástalanságban is lehet helye egy kölcsönös szereteten alapuló kapcsolatnak. Két perifériára szorult ember (hiszen a női főszereplő, Sera prostituált) egymásra találása, egy pillanatig sem szentimentalizált köntösben. 
…amiben Carey Mulligant felfedeztük – Lone Scherfig: An Education – Egy lányról (2009) I IMDb
Nick Hornby az elmúlt évtizedekben az édes-bús brit hétköznapok első számú krónikásává vált. Irodalmi művei közül a Fociláz, a Pop, csajok satöbbi vagy A meztelen Juliet sokaknak ismerősen csenghet, de forgatókönyvíróként is olyan filmeket jegyez, mint a Vadon vagy a Brooklyn, illetve ő az alkotója az Egy házasság helyzete című sorozatnak is. Oscarra először az Egy lányról szkriptjéért jelölték, azért a filmért, melyben az ekkor még szinte teljesen ismeretlen Carey Mulligan tündökölt. A többi Hornby műhöz hasonlóan a történet ezúttal sem nagyívű, a Mulligan által alakított fiatal lány beleszeret egy nála jóval idősebb, módos férfiba, a kapcsolat vége pedig természetesen csalódás. Azonban Hornby (illetve a dán művészfilmes szcéna ismert rendezője, Lone Scherfig) a történet előrehaladtával konvenció és változás kapcsolatáról is beszél, kritikát fogalmaz meg a némileg saját szokásaiba ragadt brit társadalomról, illetve előre jelzi a ’60-as végén bekövetkező szellemi forradalmakat.
…amiben igazán szerettük Tom Hankset – Robert Zemeckis: Forrest Gump (1994) I IMDb
Tom Hanks legújabb filmje, a News of the World szinte surranópályán érkezik, alig hallottunk róla sokáig, a friss esélylatolgatások azonban már több kategóriában is jelölést jósolnak neki. Hanks kapcsán egy olyan klasszikust emlegetünk fel, melyhez bármikor bátran lehet nyúlni. Idézhető párbeszédek egész sora, a ’90-es évek nagy hollywoodi drámáit jellemző egészséges pátosz jellemzi a filmet, mely valódi hullámvasúton vezeti végig a nézőt. Tom Hanks, bár kétségtelenül egy kiváló színész, sok filmjében érezni, hogy az imázsa talán erősebb is, mint maga a karakter, azonban Forrest szerepében lehetetlen nem szeretni őt.

Én pedig – meglepő módon – a horror/thriller kontextusába helyezem a bezárt ember motívumát:

Bár általánosságban még mindig másodvonalbeli műfajnak tekintik sokan a horrort, sokkal összetettebb zsánernek tartom a többinél, mert nehezebb megjeleníteni a hitelességet mind történet, mind színészi teljesítmény tükrében. A jó horror feszültségoldó hatású és nem feltétlenül az explicitséggel határozza meg önmagát. Éppen ezért, bár kétségtelenül van egy elidegenítő, ezáltal figyelemelterelő és kizökkentő hatása a gore-ral dolgozó daraboknak, ezúttal a suspenset hívtam eszközül, mert van, amikor épp a karakterek érzelemvilágával való azonosulás segít és oldja a feszültséget.

Szorongásról: Repulsion – Iszonyat (1965) I IMDb

Szoros volt a verseny, melyik Polanski rendezést ajánljam a gyűjteménybe, hisz a rendező szeret elveszni az emberi elme börtönében, párhuzamosan a fizikai bezártság motívumával, így A lakó is érdekes választás, de az Iszonyat méltán vált kultklasszikussá. 

1965-ben még kevésbé volt jelent a pszichológiai horror zsánere, az elmét rabosító gondolatok témakörének bemutatása. Főleg nem a szexuális kényszergondolatoké. A Catherine Deneuve által játszott Carol visszahúzódó, félénk nő, aki nem kezdeményez beszélgetéseket, ódzkodik az ismerkedéstől, együtt él húgával és annak barátjával. Az összezártság és Carol szorongásai szépen lassan kényszerességgé válnak, az iszonyat pedig őrületbe csap át, mikor a nő már nem tudja elválasztani a valóságot a hallucinációktól.

Amellett, hogy a téma mai napig szinte kuriózum, Deneuve döbbenetes alakítást nyújt, hitelességének köszönhetően, Polanski pedig nem rest átlépni a határvonalat és manifesztálva bemutatni a lázálmokat, melyek a nőt gyötrik. Ízig vérig pszicho-horror, amiben a rémület a karakterből, viselkedéséből és tragédiájából fakad.

Kiszolgáltatottságról: Wait Until Dark – Várj, míg sötét lesz (1967) I IMDb

A Várj, míg sötét lesz thrillert pár évente újranézem és mindig megállapítom, azon kiváltságos filmek közé tartozik, melyeket nem csorbított az idő. A forgatókönyv Frederick Knott színdarabján alapszik (itt jegyezném meg, ahogy lehet, mindenki nézze meg a Kovács Patrícia főszereplésével készült, Orlai Produkciós darabot a Belvárosiban, mert egészen fantasztikus, sőt, a végjáték még hangsúlyosabb), az egy helyszínes, kamarathriller pedig zseniálisan működik filmként is. Nagyban köszönhető ez Audrey Hepburnnek, aki élete teljesítményét nyújtja, Susy Hendrix szerepében.

A vak Susy mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes értékű életet éljen látása elvesztése után is, dolgozik, háztartást vezet. Egy nap viszont olyan kihívás elé kerül, amire nem készült fel; három ismeretlen a bizalmába akar férkőzni, mert azt hiszik, drogszállítmányuk a nő lakásán van elrejtve. 

Az egyik legizgalmasabb macska-egér játékot űző thriller, amiben dinamikusan van felvezetve a feszültség, kezdve a gázlángozással majd a nyílt terrorral, amikor már levegőt venni sem merek az izgalomtól. Emellett remek karakterívet kap a főszereplő, amivel final girl magasságokba kerül a műfajkülönbség ellenére.

Megosztottságról: A dolog – The Thing (1982) I IMDb

John Carpenter legismertebb horrorja a Halloween. Számomra viszont A dolog lesz mindig is a legkiválóbb rendezése, amiben a testhorror, a terror és a suspense tökéletes elegyet alkot. Könnyen párhuzamba állítható a jelenlegi helyzetünkkel is; már nem lehet tudni kiben motoszkál a vírus, a megosztottság pedig  rendkívül kiélezett helyzeteket eredményez.

Az Antarktika amerikai kutatóbázisán elszabadul egy különös, földön kívüli létforma, ami asszimilálódni akar; tökéletesen lemásolja a gazdatest sejtjeit, így átveszi az irányítást a teste felett. A gazda megszűnik embernek lenni, társai pedig lassan abban sem lehetnek biztosak, ők megmaradtak-e önmaguknak.

Mindenképpen ajánlom a 2011-es, azonos című felújítás-előzményfilmet is. Annak ellenére, hogy a stúdió a csodálatos animatronics bábokat CGI-ra cseréltette és utóforgatást rendeltek el, a kész mű a teljes tiszteletről tanúskodik Carpenter felé. Nem csak aprólékosan mutatja be a társ, svéd bázison történteket, a két film összekapcsolása konkrétan tökéletesen sikerült.

Bizonytalanságról: Perfect Blue – Pâfekuto burû (1997) I IMDb

A film, melynek jogait Darren Aronofsky felvásárolta, hogy csak ő használhassa fel az alapötletet és bizonyos jeleneteit, különböző rendezéseiben. Enélkül nem lenne A rekviem egy álomért és A fekete hattyú sem. 

Mima feladja sikeres énekesi karrierjét, hogy színésznő váljon belőle. Miközben folyamatosan megkérdőjelezi önmagát; jól döntött-e, egyre inkább elmerül a hírnév sötétségében, míg már abban sem biztos ki is ő valójában.

A pszichológiai felhangja sokkal erősebb az animének, mint a valóban látottak, de nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló, elme-börtön motívummal játszadozó darabokat.

Tehetetlenségről: Berlin Syndrome (2017) I IMDb 

A témában nem kevésbé fontos, A szoba mellett méltatlanul ismeretlen film, ami egy virágzónak induló párkapcsolat bántalmazásba való átfordulását mutatja be, hitelesen.

Clare (Teresa Palmer) nyaralása során ismerkedik meg Andival, akivel a váratlanság ellenére hamar összecsiszolódnak, kapcsolatuk pedig dinamikusan halad előre. Eleinte minden rendben van, de a férfi egyre jobban kisajátítja a lányt, míg mindennapos életük része lesz a non-verbális és fizikai terror is.

Cate Shortland, aki nemsokára köztudatba robban A fekete özveggyel, érzékletesen és aprólékosan mutatja be, mennyire nem egyértelmű elsőre, ki a nárcisztikus és hogyan válik egy kapcsolat bántalmazóvá, amit nagyon sok ideig maga az áldozat sem vesz észre, mikor pedig tudatára ébred, nem tud menekülni. Nem könnyű filmélmény, de lelkesen ajánlott, már csak az érzékenyítés miatt is.

2 thoughts on “Tripod: 15 film, amit nézz meg a karanténban!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *