The Weeknd: After Hours

Ilyet még nem írtam, de talán itt az ideje. Zenei ízlésem széles skálán mozog mind műfaj, előadó, mind pedig korszak tekintetében. Abszolút mindenevő vagyok, egy üveg borral a kanapén, pénteken egymást válthatja a No Doubt, a Rammstein, Lady Gaga, ha pedig nem ettem semmit és beüt a bor akkor simán halandzsázom francia sanzonokra is. Ami számomra fontos, a zene legyen szórakoztató, ragadjon meg, váltson ki belőlem érzelmet és kimondottan szeretem, ha a vizuális nyelve is izgalmas. Éppen ezért sokkal fontosabbnak tartom az előadókat az énekeseknél, mert a tehetség koncepció vagy kreativitás nélkül számomra érdektelen, de egy átlagos kvalitású énekesért rajongani tudok, ha showműsort csinál a műveihez. Szerencsére több, rendkívül tehetséges énekes vált az évek alatt showmanné is.

Külön szeretem, ha egy előadóművész az albumához tematikus érat gondol ki (és visz véghez), mikor a videoklipeket, nyilvános megjelenéseket, fellépéseket, koncertet egy koncepció alapján vezet végig. Hab a tortán, ha a téma megidézi a filmeket, vagy filmszerű, amikor pedig horror-inspirálta, akkor a fan boy is előtör belőlem.

Érdekes volt látni, hogyan alakult a tavalyi év a mainstream zenében, főként a pop területén, miként adaptálták a megváltozott helyzetet az előadók. Kétségkívül megmaradt vezérszálnak a 80-as évek esztétikája, hangzása és vizualitása, de érdekes módon a direkt nosztalgiát, aminek egyik fő iránymutatója a Stranger Things volt, zeneiség terén is, felváltotta az azonosulás. Több előadót is ki tudnék emelni, de számomra ezen a téren a legkiemelkedőbb albumok a Plastic Hearts Miley Cyrustól, ami abszolút megidézi a 80-as évek atmoszféráját, hangzásban és vizuális nyelven is, a Future Nostalgia Dua Lipától, aki a nosztalgikus workout hangzást vegyítette a futurisztikus hangulatú elektropoppal és karantén-turnét rendezett Studio2054 címmel, tisztelegve az ikonikus klub előtt. Vagy Sophie Ellis-Bextor, aki úgy használta ki a vírushelyzetet, hogy instagramon élőben karaokezott klasszikus retro számokra a konyhájából, majd kiadta a feldolgozásokból álló albumát, a The Kitchen Discot.

Aki viszont teljes mértékben lenyűgöz, a kanadai, alternatív R&B-t és popot képviselő The Weeknd. Az etiópiai származású előadóra viszonylag későn figyeltem fel. Először Lana Del Rey-jel közös számával, a Lust for Love-val, melynek klipjében már megjelenik a hírnév motívuma, ami ezúttal a tragikus, keserédes szerelemmel társul.

Legfrissebb albuma viszont kiemelkedik kortársai diszkográfiája közül, mert nem szimpla koncepción alapuló érát talált ki hozzá, hanem konkrétan egy cselekményfolyamot, ami végigível az album dalain. A kislemezekhez tartozó videoklipek pedig – élő fellépésekkel – összefűzve kerek történetté, kisfilmekből álló teljes filmmé állnak össze. Szerencsére még nincs lezárva a korszak és konklúziója sincs az eseményeknek, de érdemesnek találtam a klipek folyamán átnézni, miről mesél az énekes. Talán a legmeglepőbb mindebben az, hogy még a nagyobb nevek sem tudnak legtöbbször végigvinni egy koncepciót, szorosan összefűzve, hisz a stúdiók is megszabják, mely dalok reklámozhatják az albumot, mi szerepelhet a videókban. Ehhez képest a The Weeknd műfajokon is átível, miközben rengeteg filmművészeti darabot megidéz és újradefiniálja a 80-as évek érzetet.

Az első megálló Las Vegas, ahol megismerjük a főhőst, The Weeknd-et aki hajszolja az élvezeteket. Töméntelen mennyiségű tudatmódosítószer, kábítószer, alkohol, cigaretta, felelősség nélküli játék, miközben arról énekel, hogy a vagyon és a fájdalom, amit érez, szívtelenné tette. Nem ez az egyetlen dal az albumon, ami személyes ihletésű, a dalszöveg előző párkapcsolataira utal. A klipet Anton Tammi rendezte (a többi videóval egyetemben), ihletésében pedig egyértelműen felfedezhető Scorsese Casinoja és Taxisofőrje, valamint a Félelm és reszketés Las Vegasban pszichedelikus látomásai :

A következő epizód előrevetíti az album koncepciójának tónusát; erőszakos és horrorba hajló. A főhős szinte üldözi a halált, miközben elveszti emberi mivoltát. A The Blinding Lights volt a dal, amivel felfigyeltem az albumra. Lassan közel 47 hete vezeti a slágerlistákat, egyértelműen kortárs klasszikussá vált. Leginkább az fogott meg a dalban, hogy valóban olyan, mintha a múltból érkezett volna. A féktelen bulizást felváltja a keresés. Hogy mit kutat, még nem tudni, talán a boldogságot, a feloldozást, a szerelmet vagy a hírnevet. A dalszöveg a társ iránti vágyódásra enged következtetni. Stílusában egyértelműen megidézi Michael Jacksont és O.J.Simpsont a hírhedt kesztyűhúzással, ami előre utalhat a gyilkos szándékra, a cél elérésére, bármi áron. A Scorsese stílust továbbviszi, de most már a Joker vizuális nyelve is megjelenik, az antihős felemelkedése, miközben morálisan egyre mélyebbre csúszik:

Unorthodox módon a folytatás élő fellépés formájában következett, amit az Album Title videó köt össze kronológiailag. A cím megjelenítése megidézi az Alien és a Prometheus tipográfiáját, hangulatát, rögtön nyugtalanító atmoszférát kölcsönöz a továbbiaknak. A zene pedig vázolja a hangzásvilágot, Stranger Things és Maniac szerű, futurisztikus elektropop és a divatos 80-as évek hangulata. Képi világát tekintve, a fizikai törvényeket meghazudtoló, már-már cyberpunk metropolis felidézi a Metropolis, az Eredet, a Paprika vizualitását, Gaspar Noé hallucináció-szerű álomvilágát, kamerakezelését, a száguldó, szinte életre kelt autóról pedig a Christine és a NOS4A2 jutott eszembe:

Természetes, hogy a marketing részeként a fellépések is képviselik a koncepciót, de ezúttal az előadó hangsúlyozta, hogy egyé vált az albumhoz tartozó personával, kilépett a videoklipekből és valóságossá tette ezt a karaktert. Látványában már sokkal borongósabb, szinte természetfeletti, mintha metamorfózist látnánk. Talán a klipben látott találkozás az énekesnővel változtatta meg teljesen. A Joker utóérzés nagyon erős, hisz a film tetőpontja épp egy televíziós műsorban volt, ami megteremtette az antihőst, akit mentális problémáival magára hagyta a társadalom, hogy annak görbe tükrévé váljon:

Az After Hours rövidfilm, meglepő módon nem az azonos című dalhoz készült, hanem átvezető, az élő fellépést visszakalauzolja a filmbe, amiben a hős egyre meggyötörtebb, fizikailag és lelkileg is megviselt, szenved, egészen az átváltozásáig, ami után többé talán nem is ember, de mindezek ellenére kétségbeesetten vágyik a társra, aki talán meg is pillant:

Az In Your Eyes klipje már konkrétan egy horror kisfilm, amire Michael Jackson Thrillere óta nem volt példa a mainstream pop világában. A karakter immár egy gyilkos szörnyeteg, természetfeletti, talán egy vérszívó, mert a videó egyértelműen Az éhség nyitójelenetének analógiájára épül és megidézi a 80-as évek glam-vámpír korszakát, melyben a halhatatlan szerető volt a vezérmotívum, a folyamatosan szeretetre és társaságra szomjazó nyughatatlan lélek. Az operatőri munka Brian de Palma és Stanley Kubrick eszközeit használja, miközben vizuálisan temérdek horrorklasszikust elevenít fel: Psycho, Madarak, A ragyogás, Péntek 13., Rémálom az Elm utcában, A bárányok hallgatnak és A texasi láncfűrészes mészárlás. Feltűnik a görög fej motívum is, ami innentől visszatérő szimbólum lesz. Medúza volt, akinek pillantása kővé dermesztette, aki ráemelte tekintetét, ezúttal viszont a szerelem rabja lesz, aki belenéz a szemekbe.

Az Until I Bleed Out megkavarja kissé a cselekményt. Mintha a gyilkos találkozás meg sem történt volna, csak a Heartless különböző tudatmódosítóinak hatása lenne, vagy éppen csak a karakter emberi mivoltának, utolsó darabjainak szenvedését és küzdelmét mutatná be. A fényűző, Panoráma Hotelbe illő Arany szoba visszatérő helyszínné válik. Jelképezheti a purgatóriumot is vagy a végcélt, a hírnév központját, ahová a szereplő tart.

A Snowchild animeként folytatja a történetet, amiben már egyértelművé válik, a karakter meghasadt. Visszaemlékezésekből ismerjük meg a Heartless előzményeit, mikor Abel (The Weeknd születési neve) először szembeszállt a hollwoodi gazdagok gonosz seregével, először nézett szembe a hírnév sötét oldalával. Útja során visszatér a Heartless eseményeihez és végignézi önmagát, újraéli az After Hours eseményeit. Több dologra utalhat mindez, vagy egy imposztort követ, vagy önmaga sötét énjét és próbál felülkerekedni rajta. Abel biztosan nem emberi lény, denevérek rajában repül az események sodrán át, mint egy vámpír, aki viszont vallási jelképekkel küzd a sötét erők ellen. Ezúttal sincs a videó filmes utalások híján, Tarantino szabdalta meg a Kill Billt anime átvezető háttér történetekkel, a karakterek pedig a cyberpunk klasszikus Páncélba zárt szellemet és a Szárnyas fejvadászt idézik meg. A hollywoodi sötét alakok átalakulása pedig a Macskaembereket és a Neon démont, ami maga is a hírnév sötét oldalát mutatta be, amiért a főhős bármit képes volt megtenni.

A Heartless remix videójában az eddig látott események pörögnek újra, váltakozva, más és más stílusban. Elképzelhető, hogy Abel, valóban a purgatóriumban van és eddigi életét, tetteit éli át újra és újra, mérlegelve a következményeket, várva a feloldozást:

A Too Late videója az In Your Eyes cselekményét folytatja, a gonosszá vált énnel, aki ebben a klipben változik az album igazi personájává. Mintha Abel küzdelme mit sem ért volna, ezúttal is Hollywood veszi gondozásába, a hírnév ügynökei pedig megalkotják a tökéletes szupersztárt, The Weeknd-et. A klip egyértelműen épít Mary Shelley klasszikusára, a Frankensteinre, melynek nem mellesleg Modern Prométheusz az alcíme. A görög fejetlenség szimbólum ebben a kisfilmben virágzik ki, hollywood különböző önmagában hibátlan elemből varrja össze a kifogástalan előadót. Prométheusz titán a tüzet ellopva világosította fel az emberiséget, amiért bűnhődnie kellett, vajon The Weeknd mire szeretné ráébreszteni a közönségét? Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Frankenstein a tudós volt, aki önnön istenkomplexusa miatt akarta legyőzni a halált és uralkodni felette, míg patchwork személyiségű és testű szörnye csupán egyetlen dologra vágyott; a szeretetre.

A videót ismét egy egészen fantasztikus fellépés követi, ami még nem fedi fel a tákolt szörnyeteg valódi külsejét. A fáslik szerintem a Jó éjt, anyu! horrorra is utalhatnak, az egyértelmű kötési hasonlóság mellett a cselekmény problémahelyzete szerint az arcműtétből hazaérkező nő személyisége is mintha megváltozott volna. A Joker inkarnáció is szembetűnő, a hírhedt gonosztevő nem egyszer vesztette el a képregényekben (és a Gotham sorozatban) az arcát, míg egyszer vissza is varrta sajátját.

A tökéletes szupersztár, az összevarrt szörny a legfrissebb, Save Your Tears klipjében jelenik meg. Görbe tükrévé vált a hírnevet hajhászó, hibátlan és egyben torz testképet éltető influenszereknek, celebeknek. Visszatértünk az Until I Bleed Out nagytermébe, a purgatóriumba, ahol a nagy előadást láthatjuk, amit The Weeknd mintha egy titkos társaság (a maszkok a Tágra zárt szemeket idézik) előtt adna elő. Újabb társjelölt is feltűnik a színen, aki most már elfogadja a felkérést, kész táncolni az ördöggel és felül is kerekedik rajta:

Szerencsére még odébb van a cselekmény konklúziója, de egy biztos; The Weeknd ezzel az albummal beírta magát a zenetörténelembe és az egyik legkiemelkedőbb kortárs előadóművésszé vált!  

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *