Roal Dahl’s The Witches – Boszorkányok (2020)

Nem véletlenül van kevés Roal Dahl filmes/sorozatos adaptáció. Remek író, frappáns stílussal, groteszk, angol humorral, de a legnagyobb nehézséget a filmkészítők szemszögéből a célközönség belövése jelentheti. A nagy sikerű Meghökkentő mesék epizodikus sorozat, mely a norvég származású író novelláit dolgozza fel egyértelműen felnőtt közönségnek szól, hisz megannyi alkalommal döbbenetes, morbid és bizarr a cselekmény lezárása, fordulata, csattanója. Dahl ezekről a novellagyűjteményekről ismert, előszeretettel írt krimi, thriller, horror, sőt még erotikus műfajban is. Mégis életműve egy részét a gyerekirodalom teszi ki. Kissé ambivalensnek gondolom ezeket a műveket, hisz, bár egyértelműen megvan az olvasóközönség – a gyerekek – nem sokban különböznek hangulatukban a felnőtteknek szóló írásaitól. Hogy párat említsek: Matilda, Karcsi és a csokoládégyár, A fantasztikus róka úr vagy éppen a Boszorkányok.

Utóbbi talán a legismertebb a csokoládégyáras kaland mellett, az 1990-ben készült, Nicolas Roeg-féle feldolgozás egy generációnak okozott rémálmokat.

A cselekmény szerint egy megárvult kisfiút nagymamája veszi gondozásába. A nagyi előszeretettel mesél neki nyomasztó, de tanulságos meséket a boszorkányokról, ismertetőjegyeikről és, hogy mennyire megátalkodottak, milyen praktikákat vetnek be, hogy kiirtsák a gyerekeket. Az idős nő betegsége után elutaznak egy impozáns, angol szállodába, hogy pihenjenek, de szerencsétlenségükre épp ott ülésezik az európai boszorkányok társasága, vezetőjüknek, a Főboszorkánynak pedig sátáni terve van.

Szerintem alig akad olyan, aki ne ismerné az Anjelica Huston főszereplésével készült filmet. Igazi klasszikussá vált az évtizedek alatt, féltünk tőle gyerekként, nosztalgiával gondolunk rá felnőttként, de egy biztos, a Nagy Főboszorkány igazi arcát soha nem felejti el az, aki egyszer megpillantotta. Jim Henson ikonikus báb- és maszkmester utolsó filmjével maradandót alkotott. A praktikus effektek harminc év távlatából is élethűek és rémisztőek. Rendkívüli munka van az egyébként egyszerű történet megvalósításában. Fantasztikus maszkmesteri munka, animatronics technika, vegyítve élő, betanított állatokkal. Ehhez hozzájárul Huston döbbenetes játéka és Stanley Myers zenei aláfestése.

Ahogyan a bevezetőben is írtam, nehéz megjelölni egy Dahl gyerekkönyv célközönségét. Az 1990-es film horrorisztikus volt, de egyben családi élményt nyújtott és az átírt befejezésnek hála illeszkedett a gyerekek lelkivilágához. Nem gondolom, hogy túl ijesztő volt a megvalósítás, mert jól hangsúlyozta az üzenetet: soha ne állj szóba idegenekkel és végképp ne fogadj el tőlük semmit. Mindig tetszett, hogy a boszorkányok hihetőek, sőt, még gyerekként is áthallást éreztem köztük és a gyerekmolesztálók között. Körmönfontak, behálózzák áldozataikat, hogy később nyom nélkül tüntessék el őket. De ehhez kellett egy feszültségoldó lezárás is, ami a regényben sajnos nincs meg. Nem is szerette Dahl ezt az adaptációt, Huston játékán kívül.

De adja magát a kérdés, miért kell hozzányúlni egy olyan filmhez, amin nem fogott az idő vasfoga és rengetegen imádják?

Abszolút nem vagyok remake ellenes, hisz még egy jól sikerült adaptációt is lehet kreatívan újramesélni vagy éppen más szemszögből kibontani (lásd: AZ, Gonosz halott, A kör). A Boszorkányok kapcsán sem zárkóztam el a felújítástól, bármennyire szeretem az eredetit. A legcélszerűbb az lett volna, ha nem ugyanazt a cselekményszálat mesélik el újra, hisz a regényben több lehetőség is adott. Az eredeti filmben kevés háttér-információt tudunk meg a nagymama gyerekkori találkozásáról a boszorkányokkal – bár kétségtelenül talán ijesztőbb képsorok, mint maga a nagy leleplezés – így lehetett volna egy előzményfilm is az új. Vagy akár folytatás, hisz különbözőek a lezárások, a könyv pedig átkalauzolja az olvasót Amerikába. Mivel a remake megváltoztatta az idősíkot a 60-as évekre, a helyszínt pedig Alabamára, bizakodtam ebben a megoldásban.

A szereplőválogatás eleinte bizakodásra adott okot, hisz Octavia Spencer, aki a nagymamát kelti életre remek színésznő és örültem annak, hogy színes bőrű lesz ezúttal a karakter, mert így könnyen beleszőhető lenne a New Orleans-i okkult örökség is. Ellenben a legnagyobb kérdés az volt, ki kelti majd életre a Főboszorkányt, hisz ő a történet gerince. Mindenki jobb választás lett volna Anne Hathaway-nél… Olyan nevek merültek fel a versenyben, mint Claire Foy, Jennifer Lopez, Uma Thurman, Kate Winslet, Charlize Theron, Natalie Dormer, Salma Hayek vagy Rachel Weisz. Ha a megjelenítés ugyanaz maradt volna, bármelyikük csak emelt volt a film színvonalán. Kedvelem Hathawayt, nagyon jól állnak neki a naiva szerepek, illetve a drámák, de koránt sincs akkora karizmája, hogy egy ilyen kaliberű gonosztevőt játsszon el.

Az új verzió abszolút könyvhű, mégsem ad semmiféle pluszt a cselekményhez. Ami azonnal szembetűnt és sajnos semmit nem változott a játékidő alatt, az az atmoszféra teljes hiánya. Ez az adaptáció sokkal gyerekbarátibb megközelítésű, mégis annyira túltolja a boszorkányok agresszióját, hogy az eredeti befejezés megtartásával teljesen funkcióját veszti. Nincs feszültségoldás, nincs tanulság, az üzenet pedig egyáltalán nem hangsúlyos. A történet robog végig az eseményfolyamon, anélkül, hogy a fontosabb részeknél megállna, kibontaná az eredetet vagy többet mesélne a karakterekről – hisz adott volt a lehetőség – és elfelejt hangulatot teremteni.

Természetesen a legfontosabb motívum a boszorkányok megjelenése. A rendező személye kapcsán voltak kétségeim. Robert Zemeckis ért a fekete komédiához, hisz megrendezte a camp-klasszikus Jól áll neki a halált, de ő jegyezte a Forrest Gumpot és a Vissza a jövőbe filmeket. Az elmúlt évtizedben viszont nagyobbat bukik, mint Tim Burton. Megszállottjává vált a digitális technikának, azon belül is a rendkívül olcsó kivitelezésű, 2000-es évek első felében használtnak. A karácsonyi ének, a Beowulf vagy a Polar express lehet, hogy szórakoztatóak voltak, de már bemutatásukkor is igénytelenség érzetét keltették. Féltem és tudtam, hogy az új Boszorkányok mellőzni fogja a praktikus effekteket, de soha nem gondoltam volna, hogy annyi affinitás sem lesz Zemeckisben, hogy minimálisan megerőltesse magát klasszikus technikával. Talán nem lett volna gond, ha legalább élethűek és indokoltak a trükkök, de még a magassarkú cipők, fadarabok is digitálisak, színvonaltalanul. A boszorkányok megjelenítése is inkább nevetséges, mint rémisztő. A legtöbb könyvbéli leírást kukázták, helyette kígyószerű mosolyt ragasztottak az arcukra, talán, hogy kevésbé legyenek rémisztőek, de az összhatás sokkal idegenebb és gyerekek szempontjából ijesztőbb, mint a régiben a praktikus effektek. Ott élethűek voltak, grimm mesei megjelenítéssel, itt viszont démoni, túljátszott, túleffektezett és végtelenül agresszív. Mindezzel tökéletesen elveszett a kulcsmomentum; a behálózhatóság. Ezúttal süt a karakterekről, hogy boszorkányok, meg sem próbálkoznak trükközéssel, bármelyik gyerek sikítva rohanna el tőlük. Érdemes az eredeti nyitójelenetére gondolni, Erika történetére, akit elkapott a szomszéd boszorkány. Nem kellett hozzá artikulálatlanul üvöltő, random szétnyíló vicsor, még az emberi maszk sem került le, a narráció és a valóságszerűség tette vérfagyasztóvá. Még ha a kivitelezés a lelketlenségről is árulkodna, a színészi játék javíthatott volna rajta, de Hathaway élete legrosszabbját nyújtja. Indokolatlanul változó, túltolt akcentus, manírosság és agresszió, semmi csáberő vagy karizma. Beszédes, hogy Huston kevesebb képernyőidő mellett tudott maradandót alakítani.

Ahhoz képest, hogy a játékidő negyedórával több, a film minden tekintetben elbukik a lehetőségek kihasználása szempontjából. Egy karakternek sincs megágyazva, nem lettek kibontva, a közöttük lévő interakciók hiteltelenek, a boszorkánytársaság nevetséges, maroknyian vannak és közel sem veszélyesek.Számomra érthetetlen, hogy egy közel tíz éve készülő produkcióból, aminek a forgatókönyvét Guillermo Del Toro és Alfonso Cuarón írták (nem vicc, ha az is lenne, eléggé rosszul sült el) miért nem tudtak többet kihozni.

Összességében sokkal nagyobbat csalódtam a Boszorkányokban, mint gondoltam volna. Ízléstelen, olcsó trükkök tárháza, súlytalan karakterek, túltolt, de nem rémisztő főgonosz. A könyv tekintetében végtelenül kihasználatlan és még csak hangulata sincs, hogy legalább szórakoztató camp legyen. Inkább mindenki nézze újra az eredeti filmet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *