Mi lett volna, ha… II.rész

Mi lett volna, ha… elkészül Jorodowsky Dűnéje, Kubrick Napoleonja, ha Cronenberg mutatja be Frankenstein szörnyét, Burton Supermant vagy Hitchcock megrendezheti a nekrofil sorozatgyilkosról szóló Kaleidoscope-ot, ha Nick Cave írja a Gladiátor folytatását, esetleg gazdagabbak lehetnénk egy újabb, Fincher sorozatgyilkos-filmmel, a Torsoval.

Van, amikor a direktori elképzelés egyszerűen kivitelezhetetlen a kor technikai vagy éppen az ép ésszel elképzelhető megvalósítás korlátai miatt. Máskor a hosszadalmas előkészületek, egyeztetések során elsorvad a projekt. Más esetekben jogi procedúrák akasztják meg. Gyakori, mikor a kreatív nézeteltérések állják az útját, de a legtöbb ilyen ötlet fájó, mert papíron remekül működnek. Kérdés, milyenek lettek volna, ha valóban elkészülnek.

A Mi lett volna, ha… cikksorozat a Bloody Disgusting Phantom Limbs rovatának alapján készül. Minden részben egy-egy megvalósulatlan projektet fordítok le, interjúk, forgatókönyvek felhasználásával.

Az I. rész a megvalósulatlan Tudom, mit tettél tavaly nyáron felújításáról szól, melyet Mike Flanagan és Jeffrey Howard írt.

A II. részben David Cronenberg egyik, ha nem legmegrázóbb horrorjának, a Poronytok potenciális felújítását tekintem át. A Bloody Disgusting szerzőjének Cory Goodman (A pap, Az utolsó boszorkányvadász) beszélt a forgatókönyvről, melyből a legbrutálisabb francia horrorrendező, Pascal Laugier (Mártírok, Ghostland) készített volna filmet.

A Porontyok Cronenberg Házassági története, hisz saját válása és a gyerekfelügyeleti pereskedés ihlette, a sértett fél pedig ex-feleségéről mintázva teremtette meg a műfaj egyik leggonoszabb anyját.

Ebben a kemény üzletben ez az egyik legkedvesebb emlékem. Akkoriban nem rég írtam alá egy menedzsment cégnél, az Industry Entertainmentnél. Akkor azt hittem, egy epizódot fogok írni számukra a Horror mestereihez, amit ők finanszíroztak. Az nem lett megrendelve, túl költségesnek gondolták, de rendkívüli volt megírni. Örömmel töltött el.

Tehát elmentem az irodájukba egy meetingre. Kicsit meglepődtek tőlem. Azt mondták: “Ott egy darab papír a széken… és ha felfordítod, lesz rajta egy cím, aminek a tulajdonjogai elérhetőek. Ha érdekel téged, futunk vele egy kört.” Fogalmam sem volt róla, mi lehet az, de, amikor felfordítottam, megláttam: Porontyok, olyan volt, mintha a fejem felrobbanna. Olyan izgatottságot éreztem, már csak a címet látva. Aztán, természetesen elvállaltam… “Várj, várj egy pillanatot. Ez Cronenberg, imádod ezt a filmet. Mégis miért akarnád felújítani?” Meg kellett kérdeznem magamtól.

De a tény az, hogy a Porontyok azon a lapon egy sorsmomentum volt számomra, amitől olyan érzésem lett, hogy a megfelelő emberek között vagyok. Mert annak ellenére, hogy soha nem beszéltem át a Porontyokat velük, ez a film volt a lelkem legmélyén igen rég óta. Nekem egy nagyon fontos film. Tehát a megannyi cím közül, ami azon a lapon lehetett volna a számomra igazán különleges Porontyok volt az.

Még mielőtt forgatókönyvvé vált volna, volt egy ötlet, egy marketingszöveg, amit prezentálnom kellett.  Tehát egy közel húszperces szöveggé alakítottam és körítettem egy kis showt mellé, tudod, amikor stúdióról stúdióra jársz, helyről helyre és reméled, valaki érdekesnek találja és fizet azért, hogy forgatókönyvet írj belőle. Pontosan ez történt.

Végül a Spyglass cégnek adtam el (ők finanszírozták a Hatodik érzéket, A romokat, Az eseményt). Megvették a vázlatot és a jogokat. Elkezdtem felkészülni az írásra, de, még mielőtt nekifogtam volna, adódott egy kis probléma. Kiderült, nem zárták le teljesen a jogokat. Kicsit bonyolult volt, de szerintem Cronenberg eredeti producerével volt valami. Hirtelen azt mondta, valami nem zajlott rendesen a folyamatban. Tehát, mikor azt hittem elkelt, félre kellett tennem az egész projektet pár hónapra. Szerencsére megoldották én pedig beleástam magam.

Mikor elmentem a Spyglassal találkozni, miután elküldtem nekik az első változatot, nem reagáltak rá túl jól. Úgy tűnt, azt gondolják, jobb lenne, ha horrorfilm helyett egy paranoid thriller lenne és, hogy muszáj lesz kiszednünk a horror elemeket belőle. Amit én… nos érdekesnek gondoltam,  de nem feltétlenül helyesnek. Ez volt az írásának a folyamata, a huzavona: Mi a történet? Mi a lüktető szíve? Állandó adok kapok volt a részükről. Miután közel másfél évet dolgoztam a projekten, nem is tudom mennyi verziót írtam, hármat akarok mondani.

De milyen volt ez a forgatókönyv, miről szólt az új Porontyok? A Bloody Disgusting szerkesztősége volt olyan szerencsés, hogy elolvashatta:

A nyitójelenet Halloween éjszakája. A Porontyok ezen változatában egy boldog családot ismerünk meg; a szerető férjet és apát, Tuck Fishert, várandós feleségét, Nolát és ötéves lányukat Rubyt. Egy megrázó jelenetben kis hármasunk brutális autó-balesetet szenved, többek között Tuck figyelmetlensége miatt.

Két évvel később találkozunk velük újra. Tuck és Ruby White Pinesba költöznek egy szebb élet reményében,  egy kertvárosi, új építésű házprojekt keretén belül. Ahogy apa-lánya letelepednek, megismerjük Bartont, Tuck apósát és megtudjuk, Nola túlélte a balesetet és jelenleg egy wellness-szanatóriumban kezelik, amit Raglan doktor, egy karizmatikus idősebb férfi vezet. Egyben ő Nola terapeutája is. Hamar megtudjuk, hogy Nola és Tuck nem sokkal a baleset után – ami a nő születendő kisbabájának elvesztését okozta – elváltak, most pedig keserű hadjáratot folytatnak Ruby felügyeleti jogáért.

Egy hideglelős jelenetben, mikor Barton bújócskát játszik Rubyval, akire éppen vigyáz és átkutatja veje házát unokája után, egy titokzatos alak brutálisan halálra veri egy hógömbbel, amit ő adott a kislánynak. Bár balesetnek állítják be, a nyomozást vezető Rinzler detektív meg van győződve, hogy gyilkosság történt, aminek Ruby szemtanúja lehetett.

Barton temetésén rövid időre találkozik újra a volt házaspár, ahol mindketten szívélyesek próbálnak maradni, de a beszélgetés elfajul, Nola egyrészt újfent Ruby feletti felügyeletének jogát hangoztatja, másrészt sérelmezi Tuck érdeklődését Kathy, a vonzó, elvált, Wines Pines-beli nő iránt. Mielőtt az indulatok a tetőfokra hágnának, megjelenik Dr. Raglan és közbeavatkozik, elviszi Nolát, aki még előtte odaszúr volt férjének: “A baleset után megígérted, minden rendben lesz. Hazudtál!”. Tuckot mardossa ez a leplezetlen igazság.

A férfi egyre biztosabb lesz Raglan egyértelmű befolyásában Nola felett, ezért megbízza ügyvédjét, Penningtont, ásson elő valamit a doktor múltjából, amit felhasználhat hiteltelenítésre és megszerezze Ruby felügyeleti jogát. A kutatásban rálelnek a gazdag, excentrikus Jeremy Vale-re, aki Raglan páciense volt. A férfi beleegyezik a találkozóba Tuckkal, hogy eldöntse, tanúskodik-e volt terapeutája ellen. Vale meghívja Tuckot fényűző udvarházába, melyben csak egy televíziós (hello, Videodrome) készüléken keresztül tudnak kommunikálni, a képernyőn pedig feltűnően csak a rejtélyes férfi arca látszódik. Bár nem jár nagy előrelépéssel a találkozó, Vale később elküld egy DVD-t a férfinek egy üzenettel: “Képzeld el, hogyan festene a haragod.”. A felvételen a fiatal Raglan látható, amint unortodox terápiás módszerét alkalmazza egy fiatal, tizenegy éves kisfiún, Ivanon, aki manifesztálja dühét, amit bántalmazó apja iránt érez ezernyi apró, fekete ízeltlábúvá, melyek a nyakán növekvő fekélyből fakadnak ki.

Eközben Raglan kitüntetett páciense, az immár felnőtt Ivan emésztő féltékenységet érez Nola iránt, akit a doktor kivételezettként kezel a kolónián belül. Nola bevallja félelmeit Raglannak; nem csak Ivan féltékenységét, hanem tulajdon lánya, iránta érzett félelmét is és kételyeit a többi páciens véleményéről, miként látják őt saját “erejének” fényében. Szerinte még a különcök között is különc. Egy erőszakos vita után, mikor Ivan Nolat fenyegeti, a férfit levadássza és meggyilkolja egy alak, akinek szörnyűséges szája alul fogja össze a koponyáját.

Tuck rájön, hogy Ruby egy képzeletbeli baráttal játszik késő este, a kertjükben. Mire ő, feltételezve, hogy Vale többet tud annál, mint amit elárult, betör a férfi házába, hogy szemtől szemben beszéljen vele, de ekkor megtudja a szörnyű igazságot: Raglan arra tanítja betegeit, hogy dühüket öntsék fizikai formára és szabadítsák a világra. Ahogy Ivan apró ízeltlábúi, Vale saját dühének manifesztációja is groteszk: hatalmas massza türemkedik ki a hátából és egy másik lényt tart benne, ami Vale húsa alatt látszódik és egyetlen, éjsötét szemével bámulja a holttá vált Tuckot.

Az éjszaka során megpillantja Ruby apró látogatóját is, akit kerget, mert azt hiszi a lánya játszik vele. A kicsi, gyerekszerű teremtmény kifut egy autó elé, ami először beszorítja, majd halálra gázolja, a férfi szeme láttára. A boncolás során kiderül, hogy távolról sem gyerek, sőt nem is ember, hanem valamiféle idegen lény, aminek húsa fakó és puha, ujjain a körmök inkább karmok, haja pedig, mint a szalma. A lénynek nincsenek ujjlenyomatai, sem köldöke és úgy tűnik, valami tápanyaggal töltött hús-zsák van a hátán. Az orvosszakértő megállapítja, hogy zsák felemésztése után a lény éhen hal, hisz abból táplálkozik.

A Rubyra felvigyázó Kathy fenyegető hívást kap Nolától, mielőtt egy újabb gyereklény jelenne meg, aki egy feszült macska-egér játékban üldözi a fiatal nőt, egészen egy másik megjelenéséig, aki mellkason szúrja egy ollóval, majd a két Poronty közösen kivégzik. Ezután, szinte elviselhetetlen feszültségben a két gyilkos lény Ruby után lopakodik és szép lassan bemásznak a szobájában lévő kis sátorba, ahová a kislány elbújt.

Az utolsó felvonásban Tuck a Kolóniába utazik, hogy megmentse elrabolt lányát, mielőtt elérni a wellness központot, autó-balesetet szenved. A sérült férfit ezután egy falkányi Poronty támadja meg, akik egészen a Kolóniáig üldözik. Ott találkozik Raglannal, aki beismeri, leszedálva tartotta a Porontyokat, mert brutálisan lemészárolták a szanatórium lakóit. Még meglepőbb, hogy a lények Nola gyermekei”, dühének manifesztációi, akik fizikai összeköttetésben vannak vele, ahogy Ivan ízeltlábúi és Vale masszája. Reglannal megegyeznek; ő elmegy a Porontyok lakhelyére és kimenti Rubyt, míg Tuck Nola kabinjába megy, ahol megpróbálja lenyugtatni és megakadályoz minden olyan érzelmet, ami elszabadíthatná a lények tombolását. Még mielőtt elválnának újtaik, a doktor emlékezteti a férfit, hogy végtére is, mindez az ő hibája, ő tette ilyenné a nőt.

A kabinban Tuck Nola bocsánatáért esdeklik, amiért hagyta széthullani a házasságukat, főleg az autóbaleset és a vetélés után. Ahogy újra egyesülnek, Nola életet ad egy újabb Porontynak, de látva a férfi iszonyatát, dühbe gurul, mert rájön, a férje csak Ruby miatt jött, nem azért, mert valóban megbánt bármit is.

Ezzel párhuzamosan a Porontyok is életre kelnek, megakadályozva Reglan mentését, ellepik az orvost és kíméletlenül meggyilkolják. A kabinból menekülve Tuck megtalálja a kiszökött Rubyt, akivel együtt próbálják felvenni a harcot a Porontyokkal. Még mielőtt végleg elesnének, Tuck megpillantja Nolát, aki elhagyta a kabinját és a közeli, befagyott tóhoz tart, karjában az újszülöttel. A nő feláldozza magát, elmerül a fagott vízben, hogy férje és lánya megmeneküljenek. Halála véget vet a közte és teremtményei közötti kapcsolatnak, akik abban a pillanatban holtan rogynak össze.

Hat hónappal később, apa és lánya elmennek Pennington kislányának születésnapi bulijára. Ruby, mintha mi sem történt volna, önfeledten játszik a többi gyerekkel, a medencében, mintha feldolgozta volna az átélt őrületet és traumát. De ekkor Pennington megpillant egy kitüremkedő, vörös heget Ruby bordája alatt…

Cronenberg hírhedten ellenzi filmjeinek felújítását, amivel Goodman is tisztában volt. A forgatókönyv szummázását olvasva pedig bennem is felmerült a kérdés, ha cselekményében nem sok változás történt, mi lehetett Goodman motivációja?

Népszerű azt gondolni, hogy a remake-ek korát éljük, de egyrészt kevés eredeti történet vagy toposz maradt már és az ismert paneleket is fel lehet kreatívan, újszerűnek feltüntetve, másrészt nem gondolom, hogy feltétlenül a nyereségvágy vezérelné a felújítások készítőit. Meglepő, de több jól sikerült remake létezik, mint rossz és érdemes megnézni az alkotói motivációt, miért nyúlnak hozzá egy ismert történethez, mit szeretnének ezúttal elmesélni, mire kerül a hangsúly, ugyanaz a célközönség, hogyan illeszkedik a korhoz, amiben bemutatják? Főleg egy olyan esetben, ahol a művész nagy tisztelettel adózik az előd iránt, mégis újramesélné az ismert történetet?

Úgy tudom, nem tudott róla [Cronenberg a felújításról]. Ha mégis, képzelem, mennyire nem örült neki. A feltételeim szerint valami olyat szerettem volna, ami tisztelettel adózik az eredeti iránt, de ugyanakkor, ha már nagyobb költségvetéssel dolgozunk, mit tehetünk meg, amit akkor nem lehetett? Tudom, mikor készítette a Porontyokat, nagyon sok korlátba ütközött. Gyorsan kellett végrehajtania az írást, ahogyan a felvételeket is. Tudom, hogy a költségvetés nem volt akkora, amekkorát szeretett volna. Tehát képzeld el, több időd van az írásra, a kivitelezésre, sokkal nagyobb költségvetésből tudsz dolgozni, melyek azok a dolgok, amiket Cronenberg anno nem tudott bemutatni? Ezeket próbáld az előnyödre fordítani. Mik azok a kellékek, helyszínek, vizuális megjelenítések, amik kivitelezhetetlenek voltak a 70-es években? Ugyanakkor ragaszkodni akartam a természetességéhez és realitásához, melyek a Cronenberg esztétikáját jellemzik. Meg szerettem volna mindezt őrizni és remélni, hogy méltón tudom továbbvinni a filmemben. Ez az, amit ritkán érzek a modern horrorok esetében. Valamilyen szintetikusságot érzek az esztétikájukban. A természetes esztétika működött annál, ami a Porontyok maga. Ez az életadásról szól, ami fontos motívuma volt a forgatókönyvnek.

Ez egy lehetőség volt, hogy kiéljem a Cronenberg imádatom. Minden közül, amit valaha írtam, ez volt a legélvezetesebb. Igazi homokozó-élmény volt. És közben próbálj meg felérni Cronenberghez. Az eredeti film teremtett meg engem. Mindössze 11 évesen láttam! Még mindig emlékszem az első nézésre, de voltam olyan szerencsés, hogy fel tudtam venni és újra és újra és újranézni. Az egészet döbbenetesen meghatározónak gondoltam. Amikor pedig oda értünk, hogy mégis miért újítjuk fel, miért tesszük ezt ott a válasz, miszerint az eredeti örökké ott lesz a nézőknek.  De remélhetőleg az új film köztudatba hozza az első Porontyokat, azt a csodálatos művet, amit Cronenberg teremtett. 

Viszont úgy éreztem, hogy az a történet, amit a 70-es években bemutatott, ma még relevánsabb. A motívum, ami számomra igazán érdekes volt, amit csak úgy hívok: “A Gyerekek kultusza”. A 70-es években felnőni utógondolat volt a szüleid szemében, akik elsődlegesen a saját életüket élték. Kissé magadra voltál hagyva a saját eszközeiddel. Most viszont a gyerek mindennek a középpontja. Részese vagyok ennek, mert van két gyerekem, akik az egész világomat alkotják. Pamutba csomagoljuk a gyerekeinket és ő rájuk fókuszálunk. Ez a motívum volt izgalmas számomra, úgy gondoltam, több életet lehelhetnénk ebbe az új verzióban. Az ötlet is ehhez kapcsolódott, miszerint egy új építésű lakónegyedbe költöztettem Tuckot és Rubyt, ami kissé olyan volt, mint egy börtön. A tökéletes lakókörnyezet, amit a Porontyok darabjaira téphetnek.eliza-graves-stone-heart-asylum.jpg

Nola ebben a változatban lényegesebb szerephez jutott és fel is puhítottam a karaktert, akit az eredetiben megismertünk, miközben a problémahelyzet kialakulásának felelősségét a férjre helyeztem. Nem akartam a nőt százszázalékosan főellenséggé tenni. Meg akartam érteni, honnan jött és több dimenziót adni neki. Ahogyan a dolgok végül alakulnak, több hatalma lesz.

Ahogyan biztosan tudod, mikor Cronenberg a Porontyokat írta, a saját válásából merített ötletet. Ez az ő Kramer kontra Kramere, ahogyan sokszor hivatkozik rá. Képzelem, milyen düh lappangott benne, hogy Nolát a saját tapasztalatai alapján megalkotta. De úgy érzem, a válásban két ember van, akiken a dolog félrecsúszhat. Kényelmetlen számomra csak egy emberre kenni a felelősséget. Úgy éreztem, Tucknak szüksége van a saját felelősségére, fejlődésére és változására a történet folyamán és megértenie, neki is ugyanannyira szerepe volt mindebben.

Egy rendező, Pascal Laugier, aki a Mártírokból érkezett érdeklődött a projekt felől. Azt mondták érdekli, de soha nem tudtam átbeszélni vele, tehát nem tudom miben állapodtak meg. Óriási rajongója vagyok a Mártíroknak, ő pedig tökéletes választás volt egy ilyen izgalmas témához. Furcsa.

Tuck szerepére nagy nevek jöttek szóba; Casey Affleck, Eric Bana, Josh Brolin, John Cusack és Mark Ruffalo. Nem tudom, hogy eljutott-e a forgatókönyv a fiúkhoz, de ők kerültek szóba.  Szerintem Eric Bana fantasztikus lett volna. Raglan esetében egyedül Brian Cox merült fel. Nola karakterére pedig Kate Beckinsale.

A végén szerintem a Spyglass úgy gondolta, ez nem nekik való. Akkor ez nem volt meglepő, mert látod, kényelmetlen volt számukra. Különösen a főnök nem tűnt olyannak, aki megszerezné a Porontyokat. Tapasztalatom alapján ezzel a forgatókönyvvel a várost járva csak visszatartott. A furcsa szó minden esetben előjött. Úgy, mint “Ez túl furcsa.”. Nem igazán illeszkedett az elvártba. Szerintem az emberek úgy voltak vele, hogy “Ez Cronenberg, ez egy felújítás!”. Akkoriban a horror remake-ek reneszánsza kezdődött A köddel, a Texasi láncfűrészessel, de a Porontyok nem olyan volt. Egy kakukkmadár. Végül minden széthullott. Miután a Spyglass passzolta a projektet, nem próbálkoztunk másik stúdió keresésével. Az Universal kicsit érdeklődött felőle, de ugyanúgy széthullott. Ahogyan a projektekkel lenni szokott, jegelték én pedig továbbléptem.

Íróként, ha egy projektnek nekifogsz, mentálisan úgy kell hozzáállnod, hogy nem biztos, valaha is megvalósul. Csekélyek az esélyek.  Minden projekt, amin dolgozol…minden fantasztikus, ami végül elkészül, miután ebben az iparban dolgozom, most már jó ideje. Nehéz végigvinni valamit a tervezés folyamatán, amíg megkezdődik a kivitelezés. Soha nem számítottam rá, hogy megcsinálják, csak reméltem. Főleg a Porontyok esetében.

Ez a megközelítés most már valószínűleg nem fog megvalósulni. A forgatókönyv réginek számít. Mikor egy projekt veszít az izgalmasságából, nehéz új életet lehelni belé. Ebben az esetben kifizettek, voltak érdeklődő producerek, tehát, ha valaki használni szeretné, úgy működik ebben az iparban, hogy a fizetéseket az eredeti produkciós cég felé kell rendezni, ami a Spyglass lenne. Tehát nem olyan könnyű megoldani. Akárhogy is, még mindig remélem, hogy valaki más előveszi a Porontyokat. Személy szerint úgy gondolom, hogy a Porontyoknak egy szinten kellene lennie Freddyvel, Jasonnel, Frankensteinnel és Drakulával, annyira zsigeriek. Az ötlet, hogy a dühöd és haragod fizikai formát ölthet ezekben a z őrült totyogósokban egészen fantasztikus, zseniális vizuális ötlet. Komolya úgy hiszem, fenomenális, új horrorrá lehetne adaptálni. A düh olyan, ami mindig jelen van. Most, mintha még inkább így lenne, természetesen. Vicces, de, amikor a Kapitólium ostromát láttam, a Porontyokra gondoltam, számomra látni olyan volt, mintha az embereket ezzel a külső erővel, a dühvel irányítanák. Trump szinte Raglan-szerű volt, ahogy rászabadította a Porontyokat.

Imádnám, ha a filmet egy női rendező készítené el, amire nagyobb az esély, mint mikor én írtam a forgatókönyvet. Érdekfeszítő lenne, köztudatba hozni a Porontyokat, hogy az emberek megismerjék ezeket a nagyszerű, horrorisztikus, lenyűgöző teremtményeket, amiket Cronenberg teremtett a nagy vászonra.

Öröm volt ezekkel a karakterekkel, ebben a világban játszani. Csak remélni tudom, hogy valaki valamilyen szinten felújítja a Porontyokat. Hálás vagyok, ezért a lehetőségért az életemben. Igazán izgalmas időszak volt. 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *