Mi lett volna, ha… I. rész

Mi lett volna, ha… elkészül Jorodowsky Dűnéje, Kubrick Napoleonja, ha Cronenberg mutatja be Frankenstein szörnyét, Burton Supermant vagy Hitchcock megrendezheti a nekrofil sorozatgyilkosról szóló Kaleidoscope-ot vagy, ha Nick Cave írja a Gladiátor folytatását, esetleg gazdagabbak lehetnénk egy újabb, Fincher sorozatgyilkos-filmmel, a Torsoval.

Van, amikor a direktori elképzelés egyszerűen kivitelezhetetlen a kor technikai vagy éppen az ép ésszel elképzelhető megvalósítás korlátai miatt. Máskor a hosszadalmas előkészületek, egyeztetések során elsorvad a projekt. Más esetekben jogi procedúrák akasztják meg. Gyakori, mikor a kreatív nézeteltérések állják az útját, de a legtöbb ilyen ötlet fájó, mert papíron remekül működnek. Kérdés, milyenek lettek volna, ha valóban elkészülnek.

A Mi lett volna, ha… cikksorozat a Bloody Disgusting Phantom Limbs rovatának alapján készül. Minden részben egy-egy megvalósulatlan projektet fordítok le, interjúk, forgatókönyvek felhasználásával.

Ezúttal az egyik legkiválóbb kortárs horrorrendező, Mike Flanagan soha el nem készült Tudom, mit tettél tavaly nyáron felújítását járom körbe.

Flanagan egy évtizeden belül küzdötte fel magát a zsáner legjobbjai közé, a műfaj rajongói felfigyeltek rá az Alagúttal, amit a közönségsiker Oculus követett, majd a rendező folytatta a független-horrorok bemutatását a Hush-sal, illetve a Before I Wake-kel, hogy utána új életet leheljen a Quija folytatásába, majd részt vegyen a King-reneszánszban a Gerald’s Game-mel, aminek köszönhetően otthonra talált a Netflixnél és minden idők egyik legnagyszerűbb horrorsorozatát készítette el, A Hill-ház szellemét, majd egyesítette a könyv és filmrajongókat az Álom doktorral. Munkásságával eddig nem futott zsákutcába, még, ha legújabb alkotása, A Bly-udvarház szelleme meg is osztotta a közönséget (megtévesztő műfaja miatt), neve egyet jelent a garanciával.

Állandó írótársával, Jeffrey Howarddal, akivel együtt dolgozott az Oculus, a Quija, a Before I Wake és a Gerald’s Game-en 2014 körül nekiláttak a ’97-es, Tudom mit tettél tavaly nyáron felújításának. Howarddal a Bloody Disgusting szerkesztője készített érdekes interjút a megvalósulatlan projektről, ami talán tovább élhet a hamarosan érkező sorozatban.

Meglepő, de a film egy könyvadaptáció, Duncan Lois azonos című, természetfeletti young adult regényéé, amit klasszikus slasherré alakítottak, felhasználva a Szerelmesek sétányának legendáját. A ’97-es film sikerét követően rá egy évre érkezett a folytatás, a Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron, majd 2006-ban direkt-videóra a harmadik felvonás, az Örökké tudom

A gyilkos halász történetéhez egészen 2014-ig nem nyúltak, mikor Flangan és Howard elkezdték közös munkájukat.

“Mikor az Oculuson és a Beofre I Wake-en dolgoztunk, rengeteg megbeszélésre jártunk és különböző emberekkel beszélgettünk. Az egyikük producer volt Neal Moritz [a Kegyetlen játékok, a Halálos iramban franchise és a Tudom… filmek producere]  cégénél, aki rendkívül kedves fickó. Mindannyian igazán jóban lettünk és kellemes időt töltöttünk együtt, ők pedig állandóan a Tudom mit tettél tavaly nyáron-ról beszéltek.

Még moziban láttam. Mindenki egyetértett abban, hogy mókás, szórakoztató, igazán nagyszerű filmélmény volt. Soha sem szánták az Aranypolgárnak, de nagyszerű. Igazi iparosmunka, ami telítve van a Sikoly utáni világgal, aminek a hangulatából többet akartunk, csak máshogyan.

Tehát a producer folyamatosan a Tudom…-ról kérdezett minket, mire mindig “Nem” volt a válaszunk, mert úgy éreztük – sőt, inkább úgy éreztem – már ismerik a történetet, ezért, hacsak nem valami radikálisan mást készítesz, kinek szólna a film? Mert a világon mindenki, aki még nem látta, csak megkeresi a neten.

Tehát mindig nemet mondtunk, ők pedig újra visszahívtak és megkérdezték még egyszer.  Annyira kedvesek voltak és tudod, hogy működik, mikor éveken át kopogtatsz ajtókon, mikor olyan emberek üldöznek, akiknek szereted a munkáit, jó érzés. Elmentünk egy meetingre az ő álláspontjuk az volt, hogy bármit kezdhetünk, amit csak akarunk, addig, míg tematikájában illeszkedik a címhez és ehhez a fajta világhoz, tényleg azt teszünk, amit szeretnénk.

Mikor mindezt elmondták úgy voltunk vele, “Ez igen, ez igazán szórakoztató lesz”. Nem akartunk újramesélni valami olyat, ami már létezik, mert már elég jól elkészítették és az egyetlen dolog, amit tennünk kell… mit is? Megváltoztatni egy-két dolgot, hogy meglepd az embereket? Nem. Teljesen új világot akartunk teremteni, de tematikusan olyat írni, amilyennek az ilyen típusú filmnek lennie kell, mintha egy univerzumban léteznének.

Miután az alkotók beleegyeztek a munkába, rögtön nekifogtak egy teljesen más Tudom… megközelítésnek. De a cselekményhez felhasználták az eredeti filmet vagy a forrásművet?

Csak a magam nevében tudok beszélni, de ez konszenzus volt a megbeszéléseken. Nekem és még másoknak fogalmunk sem volt a könyv létezéséről egészen a munkálatok elkezdéséig. Felkerestük az írót, aki nagyon izgatott volt, mert azt olvasta a hírekben, hogy az új film közelebb áll majd a regényhez. Tehát elolvastam és rájöttem; fantasztikus könyv. Igazán nagyszerű író. Kétségbeesetten kerestem a többi műve között olyat, aminek a jogai felhasználhatóak, de mind foglalt volt. Ezután sajnos elhunyt.

A probléma a regénnyel annyi, hogy Harcosok klubja szerű. A fordulat nagyon hasonlít a Harcosok klubjára. Még, ha meg is tudnánk valósítani, az emberek azt mondanák, hogy ez csak a Harcosok klubja horrorverziója. De, amikor elfogadtuk a munkát, még nem tudtunk a létezéséről.

Az író nem rejtette véka alá a véleményét a filmadaptációról, a slasher motívumai miatt, de vajon az új feldolgozás különbözött volna ettől, megtartva a kaszabolós megközelítését a történetének?

Szerintem mérges lett volna. Jogosan. De nem tudhatjuk. Őszintén, az egész univerzum Nail Moritz agyszüleménye. Sokkolt minket, hogy a forgatókönyvön úgy dolgoztunk közösen, mintha Nail egy kreatív gyakornok lenne. Állandóan találkozni akart és egyeztetni a történetről. Nagyon szórakoztató volt.

A koncepció az volt, hogy készítsünk valami szórakoztatót és különbözőt. Mikor Mike-kal nekiálltunk, tisztában voltunk az alapokkal, a történet gerincével, a szellemiségével, és nagyon hamar érdekessé vált számunkra. Innen olyanná vált a munka, mint a közös dalszöveg írás, ahol csak e-maileket és sms-eket küldtünk egymásnak, telefonon beszélgettünk vagy csak sétáltunk és soroltuk az ötleteinket. Ez csak az egyik része volt, ami miatt izgatottak lettünk és meg akartuk csinálni. Valami Agatha Christie-szerűt szerettünk volna felépíteni. Nem olyat, mint Poirot vagy Ms. Marple, hanem a színdarab-féle Christie történeteket, amik klasszikus “ki tette” szórakoztatást nyújtanak, egy csapat összeverbuvált emberrel, akiket rossz élmények közé helyezünk.

A Bloody Disgusting szerkesztősége olyan szerencse részese lehetett, hogy megkapták Flanagan és Howard forgatókönyvének másolatát, amiben kiderül, milyen lett volna a Tudom, mit tettél tavaly nyáron. Az alkotók iránti tiszteletből ők sem írták le a cselekmény fordulatait.

A forgatókönyv Antiguaban nyit és nem vesztegeti az időt a fő karakterek megismertetésével: Matt Canton a főhősünk; húga, Lauren; Kyle, a legjobb barátja és Jenna, az exbarátnője. A négyes éppen nyaral, mindenki az érettségijét ünnepli, utoljára, mielőtt mindannyiuk külön utakon folytatná az egyetemen, ősszel.  Ahogy az eredeti Tudom… filmben, egy ünnepséggel nyitnak, a tinédzserek vedelnek, még drogoznak is és… egy holttest, ami megnyitja a rejtélyeket,egy sor következő gyilkosságot.

A cselekmény első felvonásában Matt megismerkedik egy fiatal nővel, Christie Strattonnal, akivel közösen lógnak az Antiguan-i barlangrendszerben., több más tinédzserrel együtt. Mattet bedrogozza a jó szándékú Kyle, még mielőtt ő és Christie félrevonulnának kettesben. Mikor a tinik között izzani kezd a levegő, a Matt szervezetében lévő drog kiüti, a fiatal srác pedig hallucinálni kezd, mielőtt az Antiguan-i rendőrőrsön találná magát, ahol agresszívan kérdezgetik Christie eltűnéséről.

Egy évvel később, Matt előzetesben várja tárgyalását, mert megvádolták Christie meggyilkolásával, az ügy pedig felkeltette az ország érdeklődését. Kylie barátja ellen tanúskodott a bíróságon, míg Jenna egy felfutó, sorozatgyilkosos podcast műsort vezet, Tudom, mit tettél tavaly nyáron címmel. A cím utalás Donald Stratton mantrájára, amit minden egyes médiaszereplésnél hangoztat. A férfi Christie összetört szívű, bosszúszomjas apja.

Mattet ártatlannak találják és szabadon engedik, de rögtön terrorizálni kezdi Stratton, különböző “Tudom” üzenetekkel. Segítségére van a zaklatásban Porter, erőszakos verőembere, Mattet pedig egy rejtélyes árny is követni kezdi; egy kapucnis, esőkabátos alak.

Innentől a cselekmény körbejárja a karaktereket, erőszakos és egyedi gyilkosságokkal tarkítva, Matt pedig minden sarkon egy ellenségébe fut. Klasszikus slasher motívumok, helyszínek, utalások, figyelmeztető jelek, meglepő leleplezések vezetnek el a fordulatig, amitől az állunk leesne, mikor fény derül a valódi gyilkos kilétére és meglepő motivációjára.

Két dolgot nehéz volt prezentálni nekik. Konkrétan egyetlen szereplőre akartunk fókuszálni. Különös, de soha nem írtunk ezelőtt semmit közösen, férfi főszereplővel. Számunka nagyon más volt ez.

A másik ötlet, ami inspirált, Wilkie Collins, a fiktív nyomozó és a váltakozó nézőpontú, megbízhatatlan narrációja volt. Úgy gondoltuk, mi lenne, ha nem lenne egy megbízható mesélőnk, de lenne egy narrátorunk, aki nem tudja biztosra mondani, de meggyőződéssel tudja, mi történt. De mindig lett volna rejtélye a karakternek, aki átélte azt az estét és a film középpontjában áll.

A másik akadály, ami körül a gondolataink forogtak a csavaros befejezés, ami miatt igazán izgatottak voltunk. Mint egy igazi, A vád tanúja szerű befejezés, ami a semmiből jön, mindent felforgat, de visszagondolva előre tudhattad volna, de sohasem jöttél rá. Igazán szórakoztató volt, de nagyon megosztó befejezés, már a legelejétől. Szó szerint az érdeklődés 99%-a a befejezés miatt volt. Imádtuk.

A forgatókönyv tartalmazott egy alternatív véget is, ami az eredeti újraírása volt, a stúdió kérésére, hogy tompítsák a befejezés sötét lecsengését.

Szerintem az eredeti befejezés nagyszerű. Olyan vég, aminek nem feltétlenül célja a nagy feszültségoldás, a nézők elvárásainak kielégítése.

Nehéz megérteni, miért jönnek össze bizonyos dolgok, míg mások nem. Ezt könnyű volt megérteni. Szerintem senki sem hibás ebben az ügyben. Mikor egyértelművé vált, hogy a befejezést fel kell hígítani, a film elkészítésnek motivációja is felhígult.

Bár a történet és a megközelítés teljesen különbözik az előző filmektől, címén kívül is magában hordozta azok szellemiségét. Stratton folyamatos támadásai a főszereplő ellen és természetesen az ikonikus “Tudom” üzenetek. Howard viszont nem csak apró easter eggekkel hangsúlyozta volna a filmek örökségét, hanem egy nagy visszatérővel.

Kat, Jenna podcastjének producerének szerepét mindig Jennifer Love Hewittnek szántam. A kezdetektől kizárólag neki akartuk adni. Nem csak cameóról, mellékszerepről lett volna szó, egy jelenetben még a film főellensége elől is menekült volna. Nagy lehetőség lett volna számára is.

Ami még szórakoztató volt, az IMDb fóruma, ahol folyamatosan arról tippeltek, ki játssza majd Hewitt megfelelőjét, Juliet, és a többieket. Úgy gondoltuk, hogyha elkészítjük a filmet, ezek az emberek felkeresnek és meggyilkolnak minket!

Míg a forgatókönyv tartalmaz slasher motívumokat és nagy, horror-thriller toposzokat, inkább egy okos tini-noir, olyasmi, mint Rian Johnson Beépülve rendezése. Howard és Flanagan kihasználták a lehetőséget, ahelyett, hogy igazi slashert írtak volna:

Szerintem van valami természetes, automatikus az ilyen filmek élvezetében. Mindig úgy gondoltam, hogy ez egy kaszabolós/ki tette. “Elégítsük ki az embereket, akik azért jöttek, hogy másokat lássanak meghalni.” Imádtam minden részletét ennek. Úgy gondoltam, nagyon menő és teljesen más. Volt több igazán érdekes helyszín is: egy parkoló garázs, egy ködös dokk és több szórakoztató hely, amik igazán működtek.

Volt egy gyilkosság-jelenet, ami már a legelső beszélgetések egyikén megszületett és mindenképp benne lett volna. Még a poszter ötlete is a jelenetből származott. Különálló szcéna, amiben egy esőköpenyes gyilkos vagy féltucat leszúrható, napelemes kerti lámpát döf az áldozatába, a földre szorítva.

Abban az időben egyébként nem voltunk érdekeltek abban, hogy majd folytatás készüljön a filmhez. Kerek egész történet volt.

Bár Flanagan és Howard forgatókönyvéből nem készült el a felújítás, az Amazon sorozatot készít a Tudom, mit tettél tavaly nyáronból, James Wan produceri felügyelete mellett, Craig Macneill (A fiú, Channel Zero, Castle Rock, NOS4A2, Sabrina hátborzongató kalandjai) rendezésében, Neal Moritz produkciós cégénél. Még, ha Howardék történetét nem is használják fel, lehet, hogy pár apró változtatással valamikor megvalósul a projekt:

Szerintem megvalósulhat. Most van piaca, kereslete az efféle dolgoknak, főleg a streamingen. A Tőrbe ejtve felfuttatta a műfajt. Kívánom, bárcsak megvalósulna…szerintem nem fog, de bárcsak.

Ez volt az egyik legérdekesebb, amin dolgoztam. Minden része igazán szórakoztató volt. A meetingek, Nail Moritz együttműködése. Emlékszem, még mikor a stúdióba mentünk, úgy éreztem “Igen, tudom, hogy olyat viszünk nekik, amivel kapcsolatban izgatottak.” Szerintem a Tudom mit tettél tavaly nyáron végső története, az annak a motívumnak az érdekessége, ami biztosan elkészült volna, de szétzúzta annak az ötlete, hogy… nem tudhatod, hogy létezik egy igazán remek verziója a filmnek, ami kicsit is fel van hígítva. Még úgy is, hogy minden mással rendben haladtunk odáig, nem minden múlott azon a végső fordulaton. De az a végső fordulat nagyszerű volt.

Sajnos a Bloody Disgusting nem árulta el azt a bizonyos befejezést (hátha valaha film készült a forgatókönyvből), így az apró utalásokból csak sejteni, feltételezni lehet a fordulatot.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *