I See You – Látlak (2019)

Minden horrorrajongó jegyezze meg Adam Randall nevét, mert ritka, mikor egy rendező ennyire erősen mutatkozik be egy filmmel, mint ő a Látlak-kal. Még meglepőbb, hogy a forgatókönyvért Devon Gray, egy abszolút epizódszereplő színész felelt.

A King-féle horror reneszánszát éli, a Látlak pedig egyértelműen az író szellemi hagyatékából táplálkozik, ahogyan tette a fantasztikus ’84 nyara is. Az atmoszféra azonnal magába szippantott és, bár a cselekménynek köze sincs hozzá, az AZ-ra emlékeztetett, a rögtön érezhető, lappangó gonosszal a viszonylag csendesnek és idillinek tűnő kisváros utcái, fái közt. Az operatőri munka egészen kiváló és kreatív, hosszú, vágatlan, karaktert követő snittek érzékeltetik, hogy pillanatokon belül valami szörnyűségnek lehetünk szemtanúi. Szerencsére a horror nem a jump scare-ekben merül ki, hanem az első perctől felépített suspense-ben, amit az idegtépő, Carpentert és Hitchcockot idéző zene is alátámaszt. A szereplők szinte vibrálnak a belső feszültségtől, szorongástól, amit a külső veszélyeztetettség csak tovább erősít.

A dramaturgia nagyon okosan játszadozik a horror műfaján belül a különböző kategóriák váltakoztatásával, amivel keretbe is foglalja a cselekményt, valamint összerántja a hármas szemszögű narrációt. Az első félóra természetfeletti horror érzetét kelti az intelligens beállításokkal, amik elhallgatják a valóságot, köszönhetően annak, hogy kinek a nézőpontját ismerjük meg éppen. Ezután egy bőr alá mászó, domestic slasher következik, ahol az idillinek tűnő család szétbomlását mutatják be, ami összefonódik az eddig látottakkal és egy csavarral érthetővé teszi az eddig látottakat. A végjáték pedig egy dinamikus, feszült sorozatgyilkos horror, ami újabb fordulatot eszközöl egyben oldja az eddigi feszültséget, hogy más megközelítésből érje el a szorongás kiváltását. Eközben egy pillanatra sem ül le a cselekmény, a váltások megfelelően ütemezettek, folyamatos suspense, amit a karakterek megismerése kicsit felold, hogy utána ismét összerántsa a gyomrot.

Legjobb úgy látni a Látlak-ot, hogy nincs róla előismeret, maximum a plakát alapján egy prekoncepció, mert a történet úgy játszadozik a nézővel, mint macska az egérrel és még az utolsó percekben is kihasználja a meglepetés erejét. A színészek visszafogottan, de ennek köszönhetően hitelesen játszanak, Owen Teague-re is érdemes lesz figyelni, mert a fiatal színész módszeresen a zsánerből válogat, hogy karrierjét építse és kimondottan tehetségesnek gondolom. Ha nagyon szeretnék, minimális negatívumot felróhatnék, például a motiváció megismerésének hiányát, de egyfelől lehet direkt hallgatja el a forgatókönyv, a gonosz fel nem ismerését hangsúlyozva, másfelől felülírja ezúttal az élmény a hibakeresés igényét.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *