Gyerekjáték – Child’s Play (2019)

Általában semmi gondom a felújításokkal. Természetesen minőségben igencsak eloszlanak, vannak szolgai másolatok, iparosmunkák (Funny Games), vannak kimondottan rosszul sikerültek (Fekete karácsony) és olyanok, melyek köröket vernek az eredetire (Suspiria). Ha egy igazi klasszikushoz nyúlnak, akkor elengedhetetlen az eredeti felé irányuló tisztelet és a kreativitás. Ha egy elöregedett filmről van szó, akkor pedig az újító szándék a kulcs a sikerhez.

Az idei Gyerekjáték ellenben szerintem a legarcátlanabb körülmények között készült el. Még csak nem is azzal lenne gond, hogy egy pár éve lezárt franchise-t élesztenek újra – ahogyan történik a Fűrésszel – hanem azzal, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az eredeti széria virágzását. Don Mancini 1988-ban megteremtette Chucky karakterét, aki azonnal kultklasszikussá, ikonikus slasher gyilkossá és a gonosz babahordák előfutárává vált. A franchise első trilógiája még abszolút a horror műfaján belül lavírozott, míg a Chucky menyasszonya és ivadéka inkább már horror vígjátékként funkcionált, hogy a már videóra érkező Chucky átka és kultusza visszatérjen a gyökerekhez. A legutóbbi epizód 2017-ben volt, a történet pedig nem hogy nincs lezárva, konkrétan sorozatként folytatódik jövőre.

A Sikolyon kívül ez a másik horror franchise, amit kezdetektől ugyanaz a direktor egyenget, éppen ezért érthetetlen miért gondolta a MGM stúdió, hogy két, eredeti folytatás közé beékelnek egy reboot/remake hibridet, ami egyáltalán nem akar kapcsolódni az alapkoncepcióhoz, de fontosnak tartják, hogy meglovagolják a Chucky brandet. Óriási Chucky rajongóként kimondottan szkeptikusan álltam hozzá az új filmhez, viszont meglepő módon pozitívan csalódtam, de a létjogosultságát még mindig nem értem.

A multinacionális, high-tech eszközöket szabadalmaztató Kaslan cég piacra dobta legújabb dobását, a Buddi babát, mely amellett, hogy segít a háztartásban, a gyerek legjobb barátja is lehet. Egy mesterséges intelligencia, ami felméri a helyzetet és a beérkező ingerek alapján reagál. Természetesen előre beállított tűzfalak és szabályrendszer szerint. Andy Barclan (Gabriel Bateman) babája viszont gyári hibás, saját tudata van, érzelmei és bármi áron megvédené legjobb barátját.

Már szimpatikus húzás, hogy az eredetitől eltérő az alapszituáció. Míg Don Mancini szériájában a babát egy sorozatgyilkos szállta meg, vudu segítségével, ezúttal Chucky mesterséges intelligenciával bír, letiltások nélkül, éppen ezért környezetéből tanul és azokra reagál saját tudatával. Izgalmas felvetés, amellett, hogy abszolút kortárs jelenséggel foglalkozik. Emlékszik még valaki az 1995-ös, brit Elveszett játékok animációs sorozatra (The Forgotten Toys)? A szívszorító történetben egy rongybaba és egy teddy mackó próbáltak hazatalálni, miután a gyerek, aki kapta, kidobta őket, mert már nem volt rájuk szüksége. Azonnal ez a mese jutott eszembe az új Gyerekjátékról és tetszett a felelősség megpendítése, ami jobban is illett a kamasz Andyhez. Sajnos nem hangsúlyozták ezt a vonalat annyira, amennyire lehetett volna, de a sorozatgyilkos Chuckyhoz képest ez az új Chucky képes magának kiharcolni a szimpátiát.

A legfurcsább pont ez, annyira különböző a két karakter, hogy teljesen felesleges volt az ismert nevet meglovagolni. Remekül működne a film az eredeti franchise tagjaként, mintsem felújításként. Ahogyan egy Tiffany szólófilmre is szükség lenne, Jennifer Tillyvel. Mindkét babánál elengedhetetlen a humor, de ezúttal nem működött annyira az új koncepció miatt, hisz az eredeti egy gátlástalan, mocskos szájú sorozatgyilkos, aki megjátssza magát baba testben, itt pedig egy szerencsétlen, magára hagyott játékról van szó. Az évtizedek alatt Chucky összenőtt Brad Douriff nevével, de erre az etapra is sikerült egy legendát felkérni a szinkronszerepre, Mark Hamill személyében, aki apait anyait belead.

A pozitívumok mellett viszont nem tudok szemet hunyni a nyilvánvaló hibák és a kivitelezés felett. Nagyon örültem, hogy ezúttal sem CGI-t használtak, hanem animatronics-ot, mint az első öt filmben, játszanak a mimikával, szemekkel, de a baba arca valami elképesztően olcsónak néz ki. Nagyon el akartak térni az eredeti külsőtől, a végeredmény pedig groteszk lett. Emellett az ígéretes kezdés ellenére közönybe fullad a cselekmény. Kevés a gore, nem elég a brutalitás, pedig egy slasherben elvárnám és ez a cím pont adott ahhoz, hogy a készítők eleresszék a kontrollt. A színészek nem kiemelkedőek, de szimpatikusak.

A 2019-es Gyerekjáték elkészültének az ég világon semmi értelme nem volt. Az alapkoncepció ötletes, de nem használták ki. Mark Hamill remekel, de a baba arca igénytelen. Pozitív csalódás, de nem nyújt többet egyszeri nézésnél.

5/10

IMDb

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *