American Horror Story: 1984 – évadértékelő

A tavalyi, összességében csalódást okozó szezon után nem vártam túl sokat az idei dobástól. Egyértelműen látszik, két-három éve, hogy a sorozat atyja, Ryan Murphy már csak producerként vesz részt a munkálatokban, megadja az alapötletet és hagyja, hogy egy, különböző tagokból álló csapat dolgozzon rajta. Közel tíz projekten ügyködik egyszerre az elmúlt években, olyan mesterműveket tesz le az asztalra, mint a Feud vagy az American Crime Story, de a fő sorozatába már nem fektet annyi energiát és talán nem is érdekli már annyira.

Az 1984 (azért kellett arc ahhoz, hogy ilyen végeredményt nyújtsanak orwelli címmel) az első olyan évad, mely szinte teljesen új szereplőgárdával dolgozik. A sorozat mindig is a remek alakításokról volt híres, egykor imádott színészeknek nyújtott új lehetőséget és az újoncoknak befutási esélyt. Idén már az alappilléreknek számító Evan Peters és Sarah Paulson sem tért vissza, nemhogy Kathy Bates, Frances Conroy vagy Angela Bassett. Az egyedüli, ígéretes visszatérő Emma Roberts, aki tavaly mentette a menthetőt, mellé a végtelenül irritáló Leslie Grossman társult és egy csapat Murphy kedvenc, legtöbben újoncok az AHS világában.

A megfogyatkozott gárdán kívül még egy valami aggodalomra adott okot. A sorozat egyik védjegye a zseniális marketinganyagai. Elég csak a Roanoke-ot megelőző, körülbelül 40 hangulatfokozóra gondolni, melyek mind más műfajúak voltak, különböző témákat ígérve. Vagy a Hotel Grófnőjének Du Hast klipjére. Az utóbbi szezonok esetében már köszönőviszonyban sem voltak a marketinganyagok a végső tartalommal és egyes esetekben sokkal több energiát fektettek egy-egy teaser videóba, mint magába az évadba. Az 1984-nál már mindez elmaradt, kaptunk egy csokor, fanmade hatású hangulatfokozót, ami megidézte a slasher követelményeket. Se több, sem kevesebb, de meglepően vérszegény volt. A rajongók, szokásukhoz híven azonnal teóriákat gyártottak, többek között a beszédes alcím, meg az ötletben rejlő potenciál miatt. Csak, hogy pár, számomra szimpatikus felvetést írjak; címből adódóan, egy az Én pici szememhez vagy a Ház az erdő mélyénhez hasonló, meta, valóságshowt fogunk látni. Esetleg Madison Montgomery (Roberts boszorkány karaktere, aki egyben színésznő) egy filmjét, vagy újabb személyes poklát. Vagy visszatérnek a földönkívüliek, akikkel az Asylumban találkoztunk. Ami pedig a legjobban tetszett volna, egy, a Roanoke-hoz hasonló, narrációváltó ötlet: az évad első fele egy slasherfilm forgatása, a második pedig a forgatási helyszínen történő gyilkosságok története (hasonló a Stage Frighthoz). Ezúttal is a rajongók voltak a kreatívabbak az alkotóknál.

Az évadot nézve végig egy kevésbé sikerült fogalmazásóra jutott eszembe.

Május van, negyedik osztály, fogalmazásóra. Nem ez az első, a gyerekek már unják is, év vége közeledik és már nekem sincs semmi kedvem az egészhez, de ettől függetlenül írni, gyakorolni kell. Természetesen a fogalmazást mindig megelőzi egy olvasás/irodalom, ahol az írandó szöveghez kapcsolódó példákat, műfaji jegyeket végigvesszük. Legyen ez a példa most a mese. A gyerekek már kívülről fújják, hogy minden fogalmazás hármas tagolású és jelen esetben tartalmaznia kell a mese szerkezetét is. Mivel már nagyobbak, csapatban fognak dolgozni és egy, 9-10 fejezetből álló történetet kell kerekíteniük összedolgozva. Az idei évadra vetítve ez úgy nézne ki, hogy megkapják a helyszínt, alapszituációt, időintervallumot, szerepköröket és, hogy valahogy kapcsolódjon a sztori előző munkáikhoz.

Könnyen el tudnám képzelni, hogy valahogy így zajlottak az 1984 munkálatai is. A 80-as években kell játszódnia, egy tábor a helyszín a szerepkörök pedig a következők; az izomagyú macsó (Gus Kenworthy), a nagyszájú, könnyűvérű nőcske (Billie Lourd), a szívtipró (Cody Fern), a lüke haver (DeRon Horton) és a szende szűz (Emma Roberts). A főszereplők mellé természetesen segítőket és rosszakarókat is kell írni, hogy bonyolítsák a történetet. A karakterábrázolások pont olyanok, mint egy fáradt osztály mesehősei, a jó és a rossz szinonimái köré csoportosulnak, az árnyalás nem jelenik meg és a legtöbb nem kap karakterívet. Hogy még mindig a fogalmazásóra hasonlatánál maradjak, az óra végén mindenki felolvassa az általa megírt fejezetet. Jó képességű osztályról van szó, de az összhatás nem lesz több egy megbízható átlagosnál. Jól kitűnik, kik voltak azok, akik valóban csapatban dolgoztak és a történet első felét összedolgozták, de, mivel még a kooperációt most tanulják, inkább arra ügyeltek, hogy a cselekmény egészéhez próbáljanak írni valami olyat, ami a saját ötleteiket tartalmazza. Vannak a megúszósok, akik korábbi munkáikat dolgozzák újra, míg mások a csapattól függetlenül írnak bele a történetbe valami egyedit, ők azok, akikben ott az esély a tehetségfejlesztésre.

Pont ilyen volt az 1984 is. Az első öt epizód egyetlen éjszaka eseményeit ölelte fel, visszaemlékezésekkel tarkítva. Korántsem volt rossz, de végtelenül érdektelen. Megannyi slashert láthattunk már, a készítők pedig meg sem próbáltak valami újat nyújtani. Sajnos az AHS alkotói nem adták fel, hogy az aktuális trendeket lovagolják meg, így a kötelező, 80-as évek tematika megjelenik, de olyan hangulatot már nem sikerült teremteni. Ahhoz képest, hogy koherens sztorinak látszódik, mindegyik rész tartalmaz valamit, amit az aktuális író adott hozzá, de, mivel nem dolgoztak össze, vagy átírták a forgatás előtt, lényegtelenné válnak cselekményszálak. Hogy csak párat említsek: Richard Ramirez (Zach Villa) és Margaret Booth (Leslie Grossman) kapcsolatát megpendítették, majd annyiban hagyták, ahogy utóbbi sátánista érdeklődését is. Alapjáraton, ez a sorozat egyszerűen nem tudja kezelni ezt a témát. Nevetséges, amikor a sátánizmust úgy próbálják beleszőni valamelyik évadba, hogy a Sátán nevét suttogják, mindenhol pentagram van, a karakter pedig a sötét úr kegyeiért gyilkol. Ez több, mint kínos. Más sorozatok inkább okkultizmussal próbálkoznak és az úgy működik is (Salem, Chilling Adventures of Sabrina). Egyedül Margaret felfogásában lett volna lehetőség, miszerint Isten és Sátán nevét alibinek használja, hogy azt tehessen, amit akar. Jó lett volna, ha ezt a szociopata megközelítést görgetik tovább és kiaknázzák a valódi, képmutató vallási fanatizmus mögött húzódó kegyetlenséget. Egyébként Margaret szerepe lehetett volna a legjobb, ha egy valóban tehetséges színésznő játssza. Grossman évek óta jelen van a sorozatban, de képtelen vagyok megkedvelni, ripacs és nem tudom eldönteni, hogy csak a comic relief-et szolgálja, vagy ennyire nem képes hiteles lenni.

Richard Ramirezzel sem kezdenek az év világon semmit. Tökéletesen felesleges a jelenléte, Villa hiteltelen, korántsem rémisztő és a szerepeltetésével szinte teljesen tönkre vágták a Hotel cselekményét. Ezt a fajta nemtörődömséget tetézte a napokban Murphy, aki képes volt azt nyilatkozni, hogy az idei évad egy alternatív idősíkon játszódik. Tehát az Apocalypse fináléjában látott, értelmetlen időutazáshoz köti inkább, mintsem írószobát létesítene és nem az aktuális epizódok forgatását megelőző héten készítenék el a rész forgatókönyvét.

A maradék négy rész – mivel az eredeti tíz helyett, szezon közben kilencre redukálták az epizódokat, gondolom ennyire nem volt már ötlet – egy klasszikus slasher folytatás. Ezek szolgálnák a final girl, Brooke jellemfejlődését, de bármennyire kedvelem Emma Roberts-et, semmit nem tudott kezdeni a papírvékony karakterrel. Ellenben volt egy újonca a sorozatnak, aki rendkívül meglepett. Angelica Ross, transznemű színésznő, Murphy másik sikersorozatából, a Pose-ból igazolt át és tett róla, hogy legalább ő maga emlékezetes legyen. Az egyetlen valódi karakter neki köszönhető. Ijesztő volt, amikor annak kellett lennie, majd megismertük a múltját, motivációit, melyek végre érdekesek voltak, volt íve, jellemfejlődése és valami egészen újszerűt mutatott a final girlök között. Ross pedig remek színésznő, olyan, aki méltó az első négy szezon színvonalához, kár, hogy egyedül kellett elvinnie a hátán az évadot.

Rengeteg opció lett volna a nyári tábor koncepciójára. Legjobban annak örültem volna, ha A halál angyalát újítják fel. Ezzel szemben ismét kísértetsztorit kaptunk. A kilenc évad közül már három épült a szellemekre, míg a Murder House azóta sem látott stílusban mutatta be a purgatóriumot, a Hotel ügyesen ötvözte a klasszikus gótikus elemeket az AHS világával, míg a Roanoke a narrációváltással és a naturalisztikusabb szellemekkel próbált friss maradni. Az 1984-ben viszont meg sem próbálkoztak mindezzel, de legalább felrúgták a saját szabályaikat…

A szezon második felében viszont volt egy eddig nem használt aspektus. Dante pokla és a bugyrok bevallottan inspirálták a sorozatot, Lily Rabe vendégszereplésével pedig egy magasabb rendű kísértetet mutattak be és a purgatóriumból is kiszakadtak pár jelenet erejéig. Rabe mellett Dylan McDermott is visszatért egy országúti ámokfutó bőrében és bár jelentősége nem volt a szerepének, olyannyira lubickolt benne, hogy élvezet volt nézni.

Nem sok szót ejtettem az évad főgonoszáról. Tulajdonképpen Margaret volt az, de Mr. Jinglesre építették a legendáriumot és ő volt a klasszikus slashergyilkos. Annak ellenére, hogy Hollywood leghátborzongatóbb színésze keltette életre, az a John Carroll Lynch, aki Twisty is volt, egy pillanatra sem volt félelmetes. Összehasonlítva a sorozat másik slashergyilkosával, Bloodyface-szel még inkább szembetűnőbb mindez. A karakternek próbáltak tragikumot kölcsönözni, felfűzni a megbánás és feloldozás témakörére, de nem adtak ehhez elég teret.

Összességében az 1984 hatalmas csalódás, annak ellenére, hogy tisztességes iparosmunka. Ha nem a 2019-es televízióvilághoz mérném, még jópofa szórakozás is lehetne, de nincs benne semmilyen kraft, nem elég humoros ahhoz, hogy olyan guilty pleasure legyen, mint a Scream Queens, nem elég kegyetlen, a benne rejlő potenciál kihasználatlan, egy-két kivétellel semmilyen alakítást nem lehet fellelni és még nosztalgikus hangulatot sem áraszt.

Hivatalosan még egy évad van berendelve, ha Murphy helyében lennék, akár két évvel is eltolnám a premiert, hogy egy írószobában koherens, eredeti, előző szezonos hibákat kijavító, kedvenceket felvonultató sorozat finálét mutassak be. Nem kell több évad, de ha már ezt berendelték, legyen az utolsó és legyen emlékezetes.

10/4

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *